Mag voltam, mit szíved földjébe ültettél,
kedves mosolyoddal rózsává neveltél.
Könnyed volt az eső, mi száramat növelte,
ígéreted napfény, hogy sosem szakítasz le.
Mint szép virágot, szerelmet neveltél,
szavakkal becéztél, csókkal permeteztél.
Száram bimbót hajtott, a bimbó szirmokat,
neked adtam kedves minden illatomat.
Félénkségem elmúlt, megszelídítettél,
hittem; szívedben nem érhet engem tél.
Egyetlen egy leszek a sok milliárdból,
sohasem bódulsz el egy másik illatától.
De feledted szerelmed, szívedből kitéptél,
azt ígérted másnak, mit nekem is ígértél.
Sárba hajítottál, és meg is tapostál,
e lelketlen világban egymagamra hagytál.
Hagyj hát elhervadni, úgyis ez a sorsom,
de búcsúszavaimat előtte elmondom;
Csak az neveljen rózsát, ki nem dobja el másért,
mert felelős lettél a felnevelt rózsádért.