Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ez a mű audio formában is megtalálható az oldalon. Menekvésem a haláltól, avagy: az élethez szerencse kell

, 1775 olvasás, barnaleslie , 0 hozzászólás

Abszurd

Múlt éjjel elkerült az álom.
Noha ezt felettébb utálom,
mégis úgy tűnik, okkal tette:
valószínűleg észrevette
bőszen közelgő halálom.

S így ő, mármint az álom,
- felteszem - fölösnek találta
reám pazarolni drága idejét,
hisz ha ily kevés van hátra,
miért az én koponyámba
szője sejtelmes szövetét.

Nos tehát: álmom hűtlensége okán,
épp az ébrenlétnek kullogok nyomdokán,
amint váratlan, gyors egymásután
kopogást hallok a bejárat felől,
s ha jól sejtem, inkább kívül, mint belől.
Odamegyek hát, s ajtómat kitárom,
s nini: halálsápadtan ott vár kint halálom.
Csapzott, feldúlt, s úgy tűnik hulla fáradt.
Betessékelem hát, s hellyel kínálom,
majd itallal, mert láthatón kiszáradt.

S közben jöveteléről puhatolom,
mert borzongás zongoráz tudatomon
a gondolattól, hogy meghívást hozott
- ő utaztatással foglalkozott-
egy túlvilági örökös tagságra,
avagy infernális szobafogságra:
így küldve engem végleg szabadságra.

De -óh-, hála az égnek:
nem ez lesz kezdete a végnek,
mert bűnbánón bevallja, hogy előző este
egy alvilági buliban,
egy ördögi némber
majdhogynem csak bugyiban,
haláltáncot lejtett,
s ő, a halálom
- kit ez teljesen megejtett-,
e fergeteges csípőriszától,
szívlövést kapott Ámor nyilától,
méghozzá halálost.
Na már most:
hogy elérje áhítottja kegyét,
de legalábbis, lágyan ringó begyét,
hirtelen, heves hódításba fogott,
s haláli praktikákkal próbálkozott.
Ám a galád boszorka jéghidegen állot,
mert szívében e gyújtós, nem lobbantott lángot.
Unottan fitymálta a bókok özönét,
imígyen tudatva megvető közönyét.
S ajaka zugának vonagló fintora,
sértőn, és érthetőn jelezte
- óh, a beste-:
ő ugyan nem lesz a végzet asszonya!

S ekkor halálom, e borzasztó
kudarctól sújtottan,
rögvest az italhoz nyúlt ottan.

Úgy emlékszik, rövidekkel kezdte,
s hosszan szürcsölve be is kebelezte
őket, a nagy gondűzőket.
Majd zamatos borokkal folytatta,
gégéjén ezeket csorgatva,
ám oly testesk voltak ezek,
hogy súlyuk alatt megrogyott,
s nem is igen emlékezett,
miből mennyi is fogyott.

Innentől a bódulatnak
lebegett a szárnyain,
s vigyorgott a gyehennának
megduplázott árnyain,
miközben, néhány pohár pezsgőt
még leeresztett torkán,
záradék gyanánt, úgy mint hab a tortán.
S ez mindjárt végszava is volt
a görbe estének,
innen már nem ő parancsolt
bicsakló testének.
Noha a parancs bévülről érkezett,
súlyos befolyástól volt az mérgezett.
A gégéjén lefolyt gyümölcspárlatok
nyitottak számára újabb távlatot:
elfektették őt a terem padlatán
- ennek rajzolatját láttam homlokán -,
s amott hevertették hulla részegen,
de az ittas halál, mi egyéb legyen?…

S, hogy füléhez ért a pitymallat szava,
s megcsapta önnön émelyítő szaga,
érezte arcán a kövecses talajt,
lassan magához tért, s észlelte a bajt:
mert míg altatták a drága főzetek,
s nyugton álmodott a durva kőzeten,
alvilági csürhe lepte meg álmát,
s csendben ellopta halálom óráját.
" Nem üt már az órám", mondta végzetem:
néki ez rossz hír, de annál jobb nekem!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Ez a mű audio formában is megtalálható az oldalon. A mű audio formátuma:

Menekvésem a haláltól, avagy: az élethez szerencse kell


Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Vers
· Írta: barnaleslie
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 5
Regisztrált: 2
Kereső robot: 12
Összes: 19
Jelenlévők:
 · boszorka
 · Fatyol


Page generated in 0.0371 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz