Mint hatalmas kő, mely zuhan a mélybe,
Oly gyorsan, oly sebesen pörögnek az évek.
Ma még a játék, holnap már a járóbot,
Másnak véremből friss vért áldozok.
Álmodom, vagy átélem eme éveket,
Miért van az, hogy nincs oly emlékezet,
Ami magában tartja a homokóra minden szemét?
Mi markomban elfér, az mind kevés…
Fátyollal takart minden mozdulatom,
Érthetetlen másnak összes gondolatom.
Bármerre jár figyelmem, a csöndet hallom,
Kezemre nézek, csak a homokszemcsét tartom.
Nincs olyan Isten, ki tudná a választ,
Örömömre, bánatomra ki lesz, aki fáraszt
Erőt, hogy megértsen engem végre,
Csak a homokóra, ami elfolyt, és vége…