Szavaidra ébredtem fel,
Pedig a ház magánya csendjében suttogott,
Lobogó gyertya táncolt csak az ágyam felett,
Szavaidra ébredtem fel,
Pedig a ház magánya csendjében suttogott,
Lobogó gyertya táncolt csak az ágyam felett,
S forró leheletem melegétől meg-megbotladozott.
Kihűlő parázs illata reszketett csak a kandalló mélyén,
Ahogy a tömjén füstje száll egy néma templom
megfagyott szentélyén.
Szavaidra ébredtem fel,
S gyermeki zsivaj közepette ügyetlen táncra hívtál,
S én lassan körülnéztem a falak között,
De hangod elnyelte a földre hulló könnyek tompa zápora,
S Te már oly messze voltál.
Szavaidra ébredtem fel,
De csak az álom ügyetlen játéka lehetett,
Mely szavadra emlékeztetve
jéghideg lázamból felébreszthetett.
Aztán csak a viaszt láttam,
ahogy gyöngéden terül szét izzadt tenyerem
nyirkos melegén,
S kiszáradt ajkaim közt a sóhaj lassan eltűnt,
S páraként kúszott végig bezárt ablakom üvegén.
Most, hogy újra az álmok mezején járok,
S árva gyermekként játszom a tűzmeleg fénnyel,
Hangod suttogni újra hallom,
De lázamból többé már nem ébreszt fel…
Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11 
Összes: 30
