Navigáció


RSS: összes ·




Esszé: Nőtan (Akula nőnapi különkiadása)

, 991 olvasás, Akula , 29 hozzászólás

Ezek vagyunk

A ''nő"" fogalma azokban az érzetekben gyökerezik, amelyeket a testek a bőrünk egyes helyein végződő idegek közvetítésével váltanak ki, s amelyek alapján a testek ''nőállapotát'' a szép, csúnya, elmegy stb. szavakkal jelöljük meg. A tudomány fejlődése során, azonban a nő fizikai jelentése, a nőérzettől teljesen függetlenné vált. A testek említett ''nőállapotát'' objektív módon és számszerűen jellemezhetjük egy mérhető fizikai mennyiséggel a nőmérséklettel, a nőmérséklet megváltozását pedig - a nők szépülését és csúnyulását (továbbá halmaz-
állapotának megváltozását) a test által leadott nőnek, pontosabban nőmennyiségnek tulajdonítjuk.

A nőtan körébe tartoznak mindazok a jelenségek, állapotváltozások, amelyekben a nőmérsékletnek és a nőmennyiségnek lényeges szerepe van. A nőjelenségek vizsgálata során alakult ki egyébként e két fogalom pontosabb jelentése is, így pl. a kezdetben "súlytalan folyadéknak" vélt nőmennyiségről kiderült, hogy az az energia egyik fajtája, a nőenergia. Tekintettel arra, hogy a természetben lejátszódó folyamatok általában nőenergia-átalakulással kapcsolatosak, továbbá az emberiség által felhasznált energia nagy része nőenergia, a nőtan mind tudományos szempontból - szinte valamennyi természettudomány számára - mind pedig technikai, ipari szempontból rendkívüli jelentőségű tudományág.
A nőtan tárgyalásának módszerét illetően két fő irány különböztethető meg. A fenomenológiai módszert követi a (klasszikus vagy általános) termodinamika, amely a nő szerkezetére vonatkozólag semmiféle konkrét feltevést nem téve, pusztán tapasztalati tényekre és mérhető mennyiségekre támaszkodva állapítja meg igen általános érvényű, a Newton-axiómákhoz hasonló szerepet játszó "nőtételeit", illetve ezekből von le fontos következtetéseket. Ezzel szemben a korpuszkuláris módszert alkalmazó molekuláris nőelmélet a nőt felépítő kis részecskékből, ezek mozgására és kölcsönhatására vonatkozó feltevésekből indul ki, és így jut el igen szemléletes jelentésű, a klasszikus termodinamikánál sok esetben messzebb menő eredményekhez. Megjegyzendő, hogy a molekuláris nőelméletet az alkalmazott módszer további tagozódásának megfelelően kinetikai nőelméletre és statisztikai nőelméletre szokták felosztani.
A nőmérsékletnek azaz a testek "nőállapotát" jellemző mennyiségnek számszerű megadására érzékszerveink nem alkalmasak, sőt a nőmérsékletfokozatok (szép, helyes, csúnya, stb.) megállapításánál sem elég megbízhatók. Így pl. egy nőt szépnek vagy csúnyának is találhatunk ízlésünktől függően. A nagyon szép és a nagyon csúnya nő között pedig rendszerint nem is tudunk különbséget tenni, mivel mindkét esetben fájdalomérzet lép fel.
A nő érzékszervünktől független, objektív és számszerű megadására két alapvető tapasztalat nyújt lehetőséget:
1. A testek tulajdonságai általában függnek a nőtől: a nőmérséklet változásával megváltozik a testek csaknem valamennyi tulajdonsága, pl. a hosszméretek, a térfogat, sűrűség, rugalmas állandók, elektromos ellenállás, optikai törésmutató stb.
2. Ha különböző nőmérsékletű testek egymással érintkeznek, akkor - feltéve, hogy nem jön létre halmazállapotváltozás vagy kémiai reakció - akkor egy idő után a szebbik nőt csúnyábbnak, a csúnyábbikat szebbnek látjuk, azaz nőmérsékleti egyensúly jön létre.

A nő, mint energiaforma

Számos tapasztalat szerint bizonyos testek súrlódásánál nő keletkezhet, azaz mechanikai munka árán nemcsak a testek helyzeti, vagy mozgási energiáját lehet növelni, hanem nőt is lehet termelni. Megfordítva, mint azt a háztartási robotgép példája bizonyítja, a nő felhasználásával munkát lehet végeztetni. A fentiek arra utalnak, hogy a nő, az energia egyik formája. E ma már magától értetődőnek tartott tény felismerése, illetve bizonyítása elsősorban R. Mayer-nak (1842) és Joule-nak (1843) köszönhető, akik egymástól függetlenül meghatározták azt az átszámítási tényezőt, amely megadja, hogy pl. 1 cal nőmennyiségnek hány erg mechanikai munka felel meg.
A nő mibenlétére vonatkozólag a XVII. és a XVIII. században Bacon, Boyle, Bernoulli, Lomonoszov és mások azon a - mai ismereteinkhez közel álló - nézeten voltak, hogy a nő a testek részecskéinek mozgásával függ össze. Amióta azonban Richmann (1747) felismerte, hogy két test nőmérsékletének kiegyenlítésekor az egyik test ugyanannyi nőt ad le, mint amennyit a másik felvesz, a nőt általában valamilyen elpusztíthatatlan és előállíthatatlan anyagnak (kalorikum, flogiszton) képzelték. Ennek a "nőanyagelméletnek" a tarthatatlanságára 1798-ban Rumford kísérletei mutattak rá, amelyek szerint bizonyos csöveknek (akár hegyes, akár tompa fúróval való) fúrásával, tetszés szerinti mennyiségű nő termelhető. A fenti és ehhez hasonló módszereken kívül, amelyek valamilyen L súrlódási munka és az ennek révén keletkezett Q nőmennyiség megmérésén alapszanak, vannak közvetett pontosabb elektromos eljárások is. A legmegbízhatóbb mérések szerint 1 cal nőmennyiség egyenértékű 4,186 joule munkával, vagy energiával.



Megjegyzés: A jegyzet Budó Ágoston Kísérleti Fizika I. c. könyve alapján készült:-)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Esszé
· Írta: Akula
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 191
Regisztrált: 0
Kereső robot: 29
Összes: 220

Page generated in 0.1975 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz