Gyerekkorral lépnétek a múlt nyomába
De csak loholtok hiába.
Árnyékát se veszitek észre a megvolt kornak
S hogyha néha még is beleléptek
Lábatok millió darabra törve
Ott maradtok meggyötörve!
Nem elég a jelen karja?
Ki könnyű kezét, ha nyakatokba varrja
Összelapulva sírva omoltok, arra
A földre, amit az idő teremtett alátok
Milyen szép is a könnyek árja…
És ki jelent ismer, a jövőt várja!