Kinyílt egy rózsa, virradóra.
Irigység kalodában sárgulnak a fejek
Tátott, néma szájjal,
Nézik a kikeletet.
Bűn volt, és mi megtettük,
Amikor megfenyítettük
Az igazságot, fejünkre a
Becsület vágott sebet,
Óriás, tátongó sebet,
Amit be nem gyógyít a szeretet.
Hol vagy szabadság?
Vas-acélból kovácsolt rabigát
Tudnál e törni, ha
Kiáltanánk végre együtt érted
És ígérnénk nincs mitől félned,
Nem él vissza veled,
Se bú, se felekezet
Csak jobb világba szülhessük a gyereket,
Az utolsót, aki nem ismer koporsót!
Szeretnék most visszaformálódni az égbe,
Hol angyalok őriznének félve,
Nem mit e világon húsom tépve ezer darabra
A rohanás szétszaggatna.
Ó elfogyott az Isten,
Olykor hatalmas, most nincsen.
Gyertyaláng csupán piciny fénye,
Amit beledobtunk
A tomboló vihar közepébe!