Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Egyensúly!(?)

, 952 olvasás, NapGyermek , 50 hozzászólás

Mozaik

lélegzet mészkőfalai közt, árván,
fejemben jéghideg csempékről a járvány,
csorog csak csorog, a küszöbön túl a sorok
mennydörgései, s köhög az óra, míg hajnali
testem alól a mennyezet szalad, távolba,
hogy bár volna csend a tömlöcben…

*

fényrudak tenyere arcomba hasít, morzsolva
a csontszáraz levegő szavait, az ablakra
fújom a tájat, kívül erdőszínű látszat fenyői
duruzsolnak, s papír-test fűszálak közt
varr új testet a holdnak a feszülő képzelet…

*

valahol, egy bor-vörösen izzó pad alól
szikrákat szór a valóság, fejemben, csorog
csak csorog egy tavaszi szárnyakon utazó
szerelem, s hideg márványtáblák szívják
magukba a lecsapódó köd illatát…

*

a lélegzet reteszei közt lomhán araszol
a reszkető fagy, ittasan, tavaszba hajló
ólom-hajamat dobálja a szél, madarak
korhadt énekei közt beszél a távolság,
én csak némán egyensúlyozom a szférán…


Megjegyzés: Impressziók…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Mozaik
· Kategória: Vers
· Írta: NapGyermek
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 19

Page generated in 0.0211 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz