Felhők. Poros létünk lejtőjének
Felszálló gomolyaggondjai.
Kormos szemeink nászban verdeső
Hattyúszárnyak viharában áznak,
Tépett tollak szívünk nyomai.
Hova temettük narancsligetek
És fügefák fénylő mezejét?
Álmok és vágyak páráját szavak
Gyötrő serege dúlta, égette,
Sivatagba ölte neszeit.
Szép. Rózsát neveltünk piros tetős
Csókjaink csipkés ablakában,
Bölcsőben ringott életünk örök
Lósörényes elevensége, mind
Odalett farkasunk torkában.
S most, haszontalanságban koptatott
Cipőben, utunk szélén állunk,
Utolsó erőnkkel még magasra
Égő máglyában egymásért égni,
Szavunkkal égbe érni vágyunk.