"A tiszta szerelem az, amely a
szív mélyén rejlik s amelynek
magunk sem vagyunk tudatában"
/La Rochefoucauld/
Itt ülök, a parton. Hullámok csapódása
Ébreszt, távoli visszhangokat.
Mintha, hallanám hangodat,
De már nem látom bennük, arcodat.
Érzem, elfelejtettem, hogyan éljek.
Óh, te bús, beteg szívem…
Sétálgatok, gondolataim árnyai között,
Kezemben, a tükröd összetört.-
Szemed keresem, a múlt porcellánjaiból,
Talán a láng, majd újraéled darabjaiból.
S a régi szenvedélyek, mámorító varázsa,
Felizzik, mely úgy jár át, akár a vihar.
De még emlékszem, az érzésekre,
"Mely örvénylett bennünk, mint
A viharfelhőt meglovagló sirályok serege",-
Mégis, megcsalta őket, a félelem.
"Sötét a nappal, ahogy sűrűsödik a hideg",
Az egyetlen fénysugár, a Te emléked.
"Mikor egy fekete madár kitárja sötét szárnyait",
S megpihen mellettem, a szirten.
Elkerül az álom, bár lehunyom szemem,
"Az égi szél is útnak ered, s
Megrázza függönyömet
Tenger moraját idézve.
Óh, bárcsak azok a hullámok
Hozzád repítenének"
"Amikor az akit szeretünk e világon él,
boldog és élvezi az életét, akkor hiánya
csupán egy új íz, egy fájón keserédes
tapasztalat."
/Winifred Holtby/