… egyedül, párában úszó testtel,
szívemben izzó kereszttel,
s létemmel, mely már a tiéd is –
könnyes-kétkedve kérdem mégis,
tudsz-e szeretni, mint én téged,
megosztani velem ebéded,
ágyad s életed maradékát
hogy a szerelmet együtt vihessük át
a túlsó partra, ha van még túl,
és maradt még part, amit múltunk
föl nem falt… lelkünknek hagyva kis helyet
tisztán – ahova lehajthatod fejed
s vállad gödrébe hajthatom én is…
ne menj el, kérlek, maradj addig.
Megjegyzés: (Parafrázis)
Szeged, 2005. július 19.