Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Álmok és Vágyak

, 443 olvasás, Neonlight , 7 hozzászólás

Szerelem

Vágyakozó sóhajt visszhangzó falak.
Elmentél s csak az illatod emléke maradt.
Megannyi gyönyörű érzéki emlék,
Vágytól felhevült nyár végi esték.

Halk sóhajod emléke, éjről éjre,
Kísérti vágyaim a nyugtalan éjbe.
Selymes hajad csillogó fénye,
Koronázza arcod a pislogó gyertya fénybe.

Érzem a mellkasomon végig simító kezed,
Ahogy begyógyít minden fájdalmas sebet.
Érintésed tüzétől mint mikor pengéhez ér a szikla,
Perzselőn fellobban egy pici fénylő szikra.

Ez a testem elborító érzéki tűz,
Éjt nappallá téve feléd űz.
Újra és újra arra vágyom, hogy megérintselek,
Hogy végig simíthassam gyönyörű testedet.

Ahogy fölém hajolva szemembe néztél,
Már réges-régen tova tűnt az éjfél.
Ahogy tekinteted az enyémbe fúrtad,
Észre sem vettük, hogy felvirradt egy új nap.

Álmodtuk tovább közös kis világunk,
Csak egymásnak éltünk, és egymásra vágytunk.
Tovább szőttük megannyi éj vággyal terhes szavát
Elfeledve milyen zord is körülöttünk a világ.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Neonlight
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 1
Kereső robot: 20
Összes: 36
Jelenlévők:
 · bacsol


Page generated in 0.0448 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz