Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A fal

, 411 olvasás, Neonlight , 3 hozzászólás

Szerelem

Egy kérész éltű nyári álom,
Mely repítette lelkem szitakötő szárnyon,
Lett a veszte lelkem fájdalmának,
S hírnöke illékony szerelem dalának.

Szerelmes lelkem, mint vizet a fák,
Úgy itta egy barna szempár minden kedves szavát.
Elbűvölve forgattak az érzelmektől terhes szavak,
Éjről-éjre omlottak le kettőnk közt az élet által emelt falak.

S mikor szívem bizonyságért emelte fel esdeklően szavát,
Hogy érezze nem hiába törte át a kétség számtalan falát.
A sápadt hold felhők mögül előtűnő fénye,
Egy hatalmas fal árnyékát rajzolta a koromfekete éjre.

Vágy, düh és kétségbeesés sokszorozta a falnak feszülő erőt,
Ám ebben a végső próbában a szerelem a végletekig hevült.
Felemésztette e végső harcban önnön magát,
Ahogy megpróbálta leküzdeni a démoni káprázat e sötét falát.

Ahogy a hajnal ébredő fénye rávetült a komor falra,
Megmutatta hány szerelmes szív vérzett már el alatta.
És bár összetört szerelmem csak egy a sok közt ki ott hever a porban.
De biztos vagyok benne nem utolsó a sorban.

Ahogy jő az éj hogy végleg kioltsa szerelmem lángját, még látom,
A lenyugvó nap fénye megcsillan az érkező bajnoki szablyákon.
Ám az én harcom itt véget ért, és kihunyt szerelem utolsó szikrája,
Melyet egy démoni dal igézete kísér a halálba.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Neonlight
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 20

Page generated in 0.0364 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz