Egy téli éjszakán, álom jött hozzám.
Régi emlék volt, egyszerű vágy.
Hangod halk suttogás. Látlak, talán?
Minden oly gyönyörű…
A kezed fogtam, karod átölelt.
Az idő, mit együtt töltöttünk régen,
Örökre nem tűnt el.
Te velem élsz, az emlékeimben.
A sziklán ülök, először nélküled.
A szél simogat most helyetted.
Nem tudok már sírni sem érted,
Könnyeim, hisz tudod: mind elvitted.
Csókjaid tüze már,
Nem égetik sebesre a szám.
Vége volt, egy pillanat után.
Szerelmünk elolvadt, mint egy gyertyaszál.-
Nem bírom. Fájdalmas magamban.
Kegyetlen voltál velem,
Rémségek gyötörték mindenem.
Kínozzál, vagy hagyj el örökre!
Te vagy, kinek írok.
Te vagy, kiért sírok.
Te vagy, kiről álmodom.
Te vagy, kihez tartozom.
Másnál kerestél vigaszt,
Én pedig, ablakomon kidobtam mindazt,
Mi velünk történt csupán,
Egy volt érzés, ami emlék már.-
Bárcsak dalom utolérne ott!
Kísértene téged s minden hazugot!
Ne tagadd, hiszen én is érzem!
Keserű bánat marja szíved.
Még mindig csak ülök. Csak várlak,
Mint szédítő múltat, vágyat.
Mintha még álmodnék…
Leültél mellém.
Gyengéden, megfogtad kezeim,
Visszahoztad, eddig feledett könnyeim.
Többé nem engedlek el, ígérem!-
Montad, s szavaid szívembe otalmat kaptak…