Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tó-part-fény (reflexvers)

, 132 olvasás, Toth Janos Janus , 2 hozzászólás

Ezerszín

Hajolnak a fák
guggoló bokrok fölött,
hogy lássák a csodát,
az alkony felöltözött.
Árnyék kabátjába
mintát szőnek a fények,
s felleg kontyába
bújnak a kéklő messzeségek.
A tó tükör, partja
sásból font suttogó keret,
fátyla mögül a Nap
sugár pillája remeg.
Sóhajok ülnek
a lehajló fákra,
csend van, csak szívem
dobban a tájba,
leszek egy nagy szív,
bordák az ágak,
szemem a tó,
árnyak a lábak,
lelkem mint pára,
száll fel az égre,
vagyok a mindenség
apró semmisége.
Mégis az én szívem
szíve a tájnak,
kéklő csillagfényben
szárba szöknek a vágyak.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: Toth Janos Janus
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 22
Regisztrált: 0
Kereső robot: 18
Összes: 40

Page generated in 0.0542 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz