Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Jonny, az angyal 07.

, 196 olvasás, Déness , 0 hozzászólás

Fantasy

Az állítólagos angyallal és ördöggel való találkozásom után, úgy éreztem valakivel beszélnem kell erről, különben bekattanok. Nem kellett sokat agyalnom rajta, kit avassak be elmebajom bugyraiba, hisz a nővérem pszichológusként kereste a napi betevőt, így nála nem találhattam jobb személyt erre.
Épp hívni akartam mobilon, hogy otthon van-e, mikor ő keresett, ráadásul videóhívást kezdeményezett. Ezzel még nem lett volna semmi baj, ám olyan látvány tárult a szemem elé, amitől szó szerint másodpercekig nem akartam hinni a szememnek, és ez most nem képletesen értendő. Mikor úgymond felocsúdtam, akkor sem lett jobb a helyzet, mert arra jutottam, hogy elmebajom újabb válfajaként valószínűleg hallucinálok. Ám amikor kezdetét vette egy beszélgetés a fülem hallatára, be kellett látnom, ez a valóság, amennyiben nem váltam tudtomon kívül egy thriller szereplőjévé.

Nóra omladozó állagú pince közepén ült székhez kötözve, száján szikszalaggal. Pár másodperc múlva bohócálarcos fickó türemkedett a mobilom kamerája elé, és intett felém párat üdvözlésképpen. Aztán három lépéssel a nővéremnél teremve letépte szájáról as szikszalagot.
– Bocsi, a filmekben is ilyen drasztikusan szokták. – kért elnézést a filmrendezőkkel takarózva. Hangja alapján húsz–harminc év közötti lehetett.
Nóra az elrablójával ellentétben, nem követte a filmes kliséket. Meglepő mód nem tűnt rémültnek, inkább a harag vezérelte szavait.
– Nem tudom mi a fene ez az egész, de csak egy mód van rá, hogy jól kigyere belőle. Ha szabadon engedsz.
– Nem vagy semmi, értem aggódsz a helyzeted ellenére. – tette csípőre kezét a bohóc. /Ezentúl csak így hívom. / De aztán máris rájött a titok nyitjára, s esze ágában sem volt, hogy magában tartsa. – Ja persze, pszichológus vagy, és előre eltervezted miket mondasz majd, hogy a legnagyobb esélyed legyen a szabadulásra. De azt lesheted!
– Elég ebből! – kiáltottam a mobilomba, végre rálelve a hangomra. – Mondd el végre, mi a fenét akarsz tőlünk?
– Neked Hallgass a neved! – perdült felém keményre váltott hanggal. – Amennyiben mostantól megszólalsz, míg nem adok rá engedélyt, minden szavad, a nővéred egyik úja bánja. Szóval elég egy átlagos hosszúságú mondat, és nem maradnak ujjak a kezein.
Lett volna mit válaszolnom bőven, de hanglejtéséből megítélve, simán benne volt a pakliban, hogy komolyan gondolja, amit mond, így hát csendben maradtam.
– Én beszélhetek? – kérdezte Nóra visszafogottabb hangsúllyal az eddigieknél. Érthetően rá is hatott a fogvatartója „ígérete”, ráadásul az ő ujjairól volt szó.
– Mi az, hogy! – vágta rá a bohóc. –Sőt, szó szerint létszükségleted lesz a beszéd. Ugyanis pszichológusi munkásságod legnagyobb kihívása előtt állsz, mert meg kell győznöd arról, hogy ne végezzek veled.
Nórának sosem voltak gondjai a kommunikációval, sőt, de most mégis másodpercekig a fejét rázva, a szavakat kereste.
– Ennek semmi értelme. –nyögte ki végül. – Ha úgy döntöttél végzel velem, senki sem tud lebeszélni róla, mikor már minden adott hozzá.
– Ha így állsz a dologhoz, tényleg nincs esélyed. De megfeledkeztél arról, hogy álarc van rajtam, és elkábítva hoztalak ide. Tehát nem tudod hol vagy, és az arcomat sem fogod látni. Simán elengedhetlek, ha úgy döntök. Szóval a lényeg, ha nem is könnyen, de meggyőzhető vagyok arról, hogy életben hagyjalak.
Nóra elgondolkodott pár pillanatra, aztán húzott egy váratlant.
– Kétezer az óradíjam.
Most a bohócon volt a meglepődés sora. Bár az arcát nem láthattuk, de hangjából elismerés csendült.
– Ez tetszik. Tudod mit? Bárhogy is végződik a találkozónk, megkapod. A rosszabbik esetben az öcsédhez juttatom el a pénzt. Majd vesz belőle koszorút, persze, ha el nem issza. A sírodra pedig majd lop virágot a tied melletti sírról.
Már a nyelven hegyén volt pár nyomdafestéket hírből sem tűrő szó válaszul, de az utolsó pillanatban meggondoltam, mert az önérzetemnél fontosabbak a testvérem ujjai.
– A tesómat összekevered egy alkoholista ismerősöddel, de ebbe most ne menjünk bele. – szállt védelmemre nővérem, bár akkor sem orroltam volna meg rá, ha ott és akkor nem teszi. Hiszen a fejemhez vágott sértés semmiség volt ahhoz, hogy egy pszichopata bohóc kényének–kedvének van kitéve. – Most, miután letudtuk a piszkos anyagiakat, kíváncsi lennék rá, mért pont én vagyok itt? – kezdte meg felderíteni a terepet a maga módján, vagyis átment lélekbúvárba.
– Szerintem sejted rá a választ, de azért elmondom. A blogodnak köszönheted, hiszen egyre csak azt hangoztatod, szeretnéd kipróbálni az élet szélsőséges helyzeteit. Én csak valóra váltom, amire vágysz.
– Ez így van, de bizonyos határokon belül.
– Nem, nem. – rázta a fejét a bohóc, és az álarc mögött minden bizonnyal titokzatos mosoly rajzolódott az arcára. – Aki szélsőséges helyzetre vágyik, pont a legszélsőségesebbről maradna le? Bizonyára magadnak sem ismered be, de lelked mélyén megbújik az a vágy, hogy szeretnél egy ténylegesen életveszélyes szituációba kerülni.
Láttam a nővéremen, ismét meglepik a bohóc szavai, de ügyesen kivágta magát.
– Csak nem egy kollégát köszönthetek az álarc alatt?
– Még az is lehet, de térjünk vissza rád. Mostantól öt perced van rá, hogy lebeszélj a tervemről.
– Ez nem igazságos. – vágta rá Nóra, és először észleltem riadalmat a hangjában, bár próbálta titkolni. – Egy ilyen helyzetben, ennyire rövid idő semmire sem elég.
– Ez van, így az igazi kihívás. Szóval hajtsál bele, mert ketyeg az óra.
Minden elismerésem a nővéremé, mert elég volt neki mindössze néhány másodperc, hogy összeszedje a gondolatait, aztán belevágott.
– Az eddigiek alapján úgy gondolom, még nem öltél embert, de foglalkoztat a gondolat már évek óta. Igazam van?
– Jó helyen kapiskálsz, folytasd.
– Szeretnéd átélni annak hatalmát, hogy mindenható vagy emberi életek felett, a múltban történt esemény, vagy eseményláncolat hatására. Ha majd elmondod mi volt ez, tudok segíteni, de persze erre most nincs idő, hacsak nem fogok legalább fél órát kapni.
– Nincs alku, szűk három perc van hátra az életedből, vagy pedig a szabadulásodig.
– Ha kiontod az életem, megvalósul amire vágytál, de ennyi. Ám, ha nem végzel velem, folyamatos lesz a hatalmad felettem, hiszen rettegésben kell élnem miattad. Szóval válassz. Felfalod az összes bonbont a dobozból, vagy hosszú napokon át fogyasztod el, kiélvezve minden pillanatát az ízorgiának.
– Ez szép volt. – bólintott a bohóc néhány pillanatnyi csend után, sőt még tapsolt is hármat. – Meggyőzőek a szavaid, és csábító a hosszan tartó ízorgia.
– Akkor ne állj ellent neki.
– Eszem ágában sincs, de a bonbon a tesód lesz. – fordult felém lassan, mire a mondat végére ért. – Most már beszélhetsz. – tette hozzá, ám mégis ő fojtatta. – Persze felesleges azzal jönnöd, ha haja szála is meggörbül a nővérednek, nem állsz jót magadért. Állok elébe, de ne feledd, én tudom ki vagy, és hol laksz, míg te nem tudsz semmit sem rólam.
– Na és mi van, ha tévedsz? – próbáltam titokzatoskodni, de nem hatotta meg.
– Sejtheted a koromat, de ennyi. Azonban mi lenne, ha levenném az álarcom? Csak egy szavadba kerül.
A váratlan fejleménytől összezavarodtam. A jövőre nézve ez javítana az esélyeimen, hisz személyleírást adhatnék a zsaruknak. Ám ugyanakkor, ha látnám az arcát, szinte biztos, hogy végezni akarna majd mindkettőnkkel.
– Ne kérd, hogy levegye, mert akkor már nem lesz visszaút számára. Most még van. – hozta meg Nóra a döntést helyettem.
– Tehát reménykedsz benne, hogy nem végzek veled? – fordult vissza a nővérem felé a bohóc.
– Igen, mert hitem szerint Isten mindannyiunkban él. Még a nálad sokkalta elvetemültebb emberekben is.
– Á, szóval kijátszod az aduászt, Istent, aki úgy gondolod mindent visz az Élet nevű játékban. De ilyen sablonos maszlaggal nem tudsz hatni rám.
– Ha csak maszlagnak érzed, akkor nincs mitől tartanod.
– Nem is tartok, mert mint köztudott, Isten mindent megbocsájt.
– Ő igen, de te majd magadnak? - mosolyodott el sejtelmesen Nóra helyzete ellenére. – Lelked mélyén még ott él a valódi éned, az, aki voltál, mielőtt rossz dolgok történtek veled.
– Talán így van, de sohasem kerülhet a felszínre többé.
– Ebben nem lehetsz ennyire biztos. Ő az igazi arcod, te csak egy parazita vagy.
– Szóval parazita... – ízlelgette szót a bohóc, én pedig nem értettem, mért akarja Nóra magára haragítani, sőt még rá is tett egy lapáttal.
– Igen az vagy, de hiába, mert azt a kedves emberi lényt, aki a lelked mélyére menekült, képtelen egy ilyen lélekszörny felfalni. Tudod mért?
– Alig várom a választ.
– Mert valójában ő az erősebb. Mindössze annyit kell tennie, hogy igazán hisz magában, és ennek most jött el az ideje. Tudom, hogy hallasz... – emelte meg kicsit a hangját az egyre inkább elemében lévő nővérkém, és már kezdtem érteni, mire megy ki a „játék”.. – Térj vissza közénk a szeretet, s az emberség nevében.
A bohóc hosszú másodpercekig csak állt némán és mozdulatlanul válasz helyett, aztán a jobb szélső zsebéből elővett egy pisztolyt.
– Köszönöm neked, hogy rövid időre ismét önmagam lehetek. – címezte szavait Nórának, és mintha kicsit más tónusúra váltott volna a hangja. – De érzem, nem tudom sokáig visszatartani a parazitát, és majd végez veled, ráadásul ez csak a kezdet lesz. Ezért egyetlen megoldás van. – emelte halántékához a fegyvert.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Déness
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 49
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15
Összes: 64

Page generated in 0.052 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz