Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Annamária

, 269 olvasás, Öreg , 0 hozzászólás

Ezek vagyunk

Becsöngettek az utolsó órára. A hatodik A osztályban, csendben, fegyelmezetten várták a gyerekek a tanárt. Irigykedve hallgatták, a B-sek terméből átszűrődő zajokat. Ordítozást, nevetést, gyanús robajokat.
Nyílt az ajtó, s osztályfőnökük, egyben matektanáruk, Magor bácsi lépett be. Fiatal kora ellenére, nem szerették. A köznyelvben Savnak nevezték, mert olyan maró gúnnyal feleltetett, hogy a legfelkészültebb nebulót is meg tudta ríkatni. Mindig jól fésült haját, folyton igazgatta, apró, ravasz, fekete szemével áthatóan vizslatta diákjai arcát. Ő volt az egyetlen, aki magázta a gyerekeket.
- Mielőtt munkához látnánk, a tegnapi kirándulásra akarok kitérni. Laki Annamária! – kezdte nagyon halkan.
Bájos, szőke lány állt fel a harmadik padban.
- Maga tegnap elveszett a kiránduláson, és a másik hatodikból hozta haza egy gyerek – folytatta Sav.
Az ablakhoz sétált, kezét hátul összekulcsolva szónokolt.
- Ez méltatlan magához. Ez itt, az elit társaság, maguk nem keveredhetnek ilyen dolgokba. Ide nehéz bejutni, viszont könnyen át lehet kerülni a másik hatodikba. Bár nem mondjuk ki, mind tudjuk, a B a selejt osztály. Itt ez a Tárnoki is, aki magát hazasegítette.
Annamária, csúnya grimaszt vágott a tanár háta mögött.
- Nálam biztosan meg fog bukni, történelemből talán megkegyelmez neki Margit néni. Leülhet – fejezte be Magor bácsi.
Egész órán feleltetett, majd kicsöngetés után elhadarta az anyagot. A gyerekek kókadtan, rosszkedvűen vánszorogtak ki a teremből.
Annamária is hazafelé indult két barátnőjével, a duci vörös Andreával, és a fekete, vékony arcú Ildivel, mikor az ablakból meglátta Tárnokit az iskolaudvaron.
- Menjetek, még van egy kis elintéznivalóm – mondta a lányoknak.
A szeplős, rosszcsont-arcú fiú, nagy buzgalommal farigcsálta az egyik padot. A lány mögé lopakodott és rákiáltott.
- Te meg mit csinálsz?
- Semmit! – vágta rá a fiú, kezét gyorsan a faragásra téve.
- Mutasd.
- Ki fogsz nevetni.
- Az biztos.
A lány addig feszegette Tárnoki ujjait, míg előkerült a mű. Elpirult, s ledobta magát mellé a padra.
- Van rágód? – kérdezte.
- Csak ez – mutatta nyitott száját a fiú.
- Adsz belőle?
- Nem fogsz hányni?
- Dehogy! Barátok között ez így szokás. Nem?
- De igen.
Ültek egymás mellett, arcukat a barátságos, május végi napfénybe merítették, harangoztak a lábukkal, hallgattak.
- Mi volt nálatok az a lárma az utolsó óra előtt? – kérdezte kis idő múlva a kislány.
- Semmi különös. A Blaskó végig akart ugrálni a termen, egy lábon, úgy hogy a Gelencsér meg a Kalner Zsófi krétával dobálta.
- Az király. Amúgy tudod, hogy Sav el fog húzni matekból?
- Tudom – húzta el a száját Tárnoki – mit szóltak tegnap, hogy olyan későn, koszosan mentél haza?
- Örültek, hogy megkerültem. Téged, hogy fogadtak?
- Anya nem is tudta. Túlórázott – vont vállat a fiú.
- Mit melózik?
- Toronydarut irányít. Van egy sárga sisakja, és belátja az egész várost.
- Az csúcs! Az enyém csak ügyvéd. Dögunalom.
- Te, Noki! Akarod, hogy segítsek felkészülni a pótvizsgára? – ajánlotta Annamária, bár ő is csak gyenge közepes volt.
- Persze. De, azon kívül is lóghatnánk együtt a szünetben.
A gyerekek, a tanárok úgy érezték, az utolsó hét már egy hónapja tart. Végül mégiscsak felkerült a táblára a V, a vakáció első betűje.
A szünet első napján Annamária már reggel becsöngetett Tárnokiékhoz, matekkönyvvel a hóna alatt. A tanulás abból állt, hogy fél órát foglalkoztak a törtekkel, azután Noki, megtanította a lányt csúzlival lőni a Ligetben. Így teltek napjaik, közben Annamária olyan dolgokat tanult, próbált ki, amiről azelőtt nem is álmodott. Fára mászni, belógni az Állatkertbe, hídról köpködni a vonatokat…
Egy héttel később a lány reggel összetalálkozott a két barátnőjével.
- Hova tűntél? – kérdezte Andrea.
- Nokival matekozunk.
- A Tárnokival? Miért állsz vele szóba? Tök gáz az a gyerek. Egy hülye. Hogy néz ki! És a haja is milyen már! – vihogott Ildi – strandra megyünk, gyere te is.
- De, vár.
- Mit törődsz vele? Hadd várjon! Majd megunja – rángatta a vállát Andrea.
A két lány közrefogta Annamáriát, és erővel magukkal húzták. Ő ellenkezett egy kicsit, aztán már önszántából ment velük. Andrea és Ildi addig duruzsolt, míg szégyellni kezdte a fiút.
Noki, egész délelőtt várta a lányt. Délutánra már azt gondolta, valami baj történt, és elindult hozzájuk. A sarkon befordulva látta, hogy Annamária beszalad a kapun, szőke copfja vidáman táncol. Becsöngetett. Aztán újra. Egy ideig leforrázva ácsorgott, aztán hazakullogott.
Másnap egyedül ment ki a strandra. Jegyet váltott, nem volt érdemes bemászni, mert a pénztárnál karszalagot adtak. Alig telepedett le, mikor meglátta a három lányt. A tűző napon feküdtek, körülöttük chips-es zacskók, üdítők. Hangosan csiviteltek, vihorásztak.
- Sziasztok – huppant le melléjük Noki.
A lányok elhallgattak, egyik se köszönt vissza. Pár perc fagyos csönd után Ildi megszólalt.
- Gyerünk csajok, rossz itt a levegő. Büdös van.
Noki szeme megrebbent, Annamária elvörösödött, s félre fordította a fejét. A lányok szedelőzködtek, a fiú ugyanúgy ült magában. Mikor a nap égetni kezdte a tarkóját, ő is elindult. Céltalanul kószált a forró utcákon. Szandálja néhol nyomokat hagyott a megolvadt, puha aszfaltban.
- He, Tárnoki! – harsant kiáltás a háta mögül.
Furcsa hármas közeledett, labdát pattogtatva. A nyakigláb Blaskó, a mackó Gelencser, köztük, mint egy harmadikos, az apró, pisze, rövid hajú Kalner Zsófi. Hatalmas, lencsibaba szemével olyan ártatlanul pislogott, mint aki azt se tudja mi fán terem a rosszalkodás.
- Belógunk a Stadionba – szólt, meglepően mély hangon – focizunk egyet a füves pályán. A Gelencsér tudja, hol hiányzik két rúd a rácsból. Jössz?
- Ők legalább még szóba állnak velem – gondolta Noki.
- Jöhetek.
Útjuk egy cukrászda jókora ablaka előtt vezetett. Bent két pocakos férfi fagylaltot evett, közben az utcára bámult.
- Várjatok! – állt meg Zsófi, s arcát nekiszorította az üvegnek.
A következő pillanatban, bentről az látszott, hogy négy torz pofa forgatja szemeit. Az egyik férfi először megdöbbent, aztán elvigyorodott. A másik a pulthoz sietett. Tagbaszakadt fickó szaladt ki.
- Takarodjatok!
A gyerekek röhögve eliszkoltak.
Nokinak egyik pillanatról a másikra elszállt a jó hangulata.
- Nincs kedvem most focizni. Talán, majd holnap. Szevasztok.
- Oksi. Szevasz.
Haza menni, az üres lakásba nem akart, tovább kóborolt a városban. Egy budai villanegyedben baktatott, kavicsot rugdalva, mikor ismerős hangok ütötték meg a fülét. Harminc körüli, napbarnított, sötétszőke férfi, Annamária, és a másik két lány szállt ki egy autóból.
- Nem kéne, ezt. Így beállítanunk – hallotta, Andrea megszeppent hangját.
- Ugyan már! Ne rinyálj!
Bementek az egyik hatalmas házba.
Noki odament, belesett a kerítésen. Szépen nyírt pázsitot, tujákat, napozóágyakat, medencét látott. Máskülönben az udvar üres volt.
Hirtelen felhő takarta el a napot, szellő támadt. A forróság enyhült, Noki mégis jobban izzadt, mint előtte. Szája kiszáradt az izgalomtól, nyelve vattaként tapadt ínyéhez. Maga előtt látta a lányokat, amint megkötözve fekszenek a sötét pincében. Keresett egy öklömnyi követ és behajította az egyik ablakon. A csörömpölésre az előbbi férfi rohant ki. Noki hátrált néhány lépést és ráfogta a csúzlit.
- Már hívtam a rendőrséget! Azonnal engedje ki a lányokat, maga rohadt pedrovics! – Ordított torkaszakadtából. A hangerőből remélt bátorságot meríteni.
- Talán pedofil – vigyorgott a férfi, s közelebb lépett.
- Álljon meg, mert lövök!
A másik nem hallgatott rá. A fiú megfeszítette a fegyvert amennyire csak tudta és combon lőtte ellenfelét. Az felordított, a lábán húszforintos nagyságú véraláfutás keletkezett.
A lármára kiszaladt a házból a három lány.
- Mi történt? – kérdezte Ildi.
- Ez a hülye kölyök meglőtt csúzlival! Azt hitte, valami leánykereskedő vagyok. Ismeritek?!
- Igen – szólalt meg halkan Annamária.
- Idióta! Ő a nagybátyám - vihogott Ildi.
Noki értetlenül pislogott rájuk.
- Gyere, béküljünk ki – nyújtotta kezét a nagybácsi mosolyogva.
Ahogy a fiú közel lépett, hirtelen, visszakézből egy hatalmas pofont adott neki. A gyűrűje felsértette a gyerek arcát. Tárnoki, szemében a szégyen könnyeivel eloldalgott. Annamária döbbenten állt, s szívét melegség töltötte el. A másik két lány hangosan hahotázott.
- Íme, Noki a hős lovag!
- A lányok dicső megmentője!
- Szemetek vagytok! – kiabált rájuk Annamária, s dühösen elrohant.
Másnap reggel, a fiú épp az ajtót zárta mikor vidám hang csendült mögötte.
- És a matek?
- Esetleg délután – vigyorodott el Noki – Blaskóék már várnak a Ligetben, focizni. Ha akarsz, te is jöhetsz.
Fél óra múlva Annamária akkora kiflit rúgott, hogy a labda a háta mögött kötött ki. Nem nevette ki senki.
- Hűha! – Tátotta el száját Gelencsér, aki mindenen nagyszerűen tudott csodálkozni.
- Nem baj! – kacsintott Kalner Zsófi – én is így kezdtem.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Öreg
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 4
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 14

Page generated in 0.0376 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz