Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mikor kihunynak a fények

, 160 olvasás, Déness , 1 hozzászólás

Gondolat

Mikor kihunynak a fények,
a rémület életre kel,
Istenre kérdően nézek,
de persze most sem felel.

Szűkölő ebként meglapul,
mit úgy hívtunk, hogy Élet,
s a tetteinkre válaszul,
hármat kopogtat a Végzet.

Ez a jel a gombnyomásra,
egyetlen apró mozdulat.
Véget ér a földi játszma?
Kérlek, tépd szét rémálmomat

reménnyel foltozott Hajnal...
Ölelj magadhoz Valóság.
Ó micsoda balga óhaj,
ha a jövő egy korhadó ág,

mert a Béke épp agonizál,
hisz már vérzik ezer sebből,
puskagolyó szíven talál...
Mégis ki tehet majd erről?

Felelőst keresni rég késő,
ha már lent a sírban fekszel,
ez a harc lesz a végső,
kapj már észbe végre ember!

EPILÓGUS
Él még a fény minden szívben,
s így is marad mindörökre,
Ő csak figyel minket csendben,
amit „kellett”, már megtette.

Azóta már rajtunk a sor,
elbukunk, vagy szintet lépünk?
Ez az egész tán arról szól,
derüljön ki mennyit érünk.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Déness
· Jóváhagyta: Kavics


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 68
Regisztrált: 1
Kereső robot: 28
Összes: 97
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.0792 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz