Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az idő végezetéig

, 60 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Elmélkedés

Fájó gondolatok tépik szívemet.
Naivul hittem, s reméltem,
akit egyszer letesznek a
hideg, fekete, rögös földbe nyugodni,
koporsója sérthetetlen marad
az idő végezetéig.
Dübörög búcsúzóul, amíg
leengedik rideg sírgödörbe pihenni.
Őrzöm nagyapám meleg szeretetét.
Drága arcának emlékképe ragyog felém.
Negyven év után újra felnyitják a kriptát
Fejfáján becses nevét simogatom,
vajon látnám-e még nyugvóhelyét,
ahol ázik, fázik szegény.
Óvatlan pillanatban meghallom:
roskadozó fakoporsóján
nejlon látszik, mellyel be volt takarva.
Nincs maradásom, kegyetlenül
felkavart a tudat.
Hitet vesztetten, zaklatottan bolyongok zokogva.
Régmúlt foszlányaiban kapaszkodom,
Nagyapám szelíd mosolya előttem,
ahogy karjában ölel.

2018. február 23.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 27

Page generated in 0.0486 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz