Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Meguntam a keserűséget

, 71 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Sajgó lélek

Cipelem a keresztem, rájöttem,
nem kell mindig szeretnem.
Szívemet kár adnom,
úgyis csak kigúnyolnak,
s megvetnek, mert sérült vagyok.
Amit csak tudtam, megtettem a testvéremnek,
mert teljes szívemmel szerettem.
Tanár lett, s családja.
Nemsokára nyűg lettem a nyakán.
Eldobott, mint macska a kölykét.
Ami szép volt köztünk, rég feledte,
egyetlen bűnöm miatt,
mert más vagyok.
Elhitetted a rokonokkal,
hogy nélkülem nem
mehettél sehova.
Fájt visszahallanom.
Arra sem emlékszel,
hogy magányodból kiszakítva
vittelek nyaralni magammal.
Belefáradtam hogy szemedben rossz
vagyok, s azt hiszed, utadat állom.
Örökre fordítsd nekem hátat,
meguntam temiattad a keserűséget.
Édesanyánkat ne tagadd meg.
Az utolsóját is nektek adta,
csakhogy ne szenvedjetek
semmiben hiányt.
Rengeteget tett értetek,
mégis elhagytad
mikor már nem tudott adni.
Becsüld meg az édesanyádat,
mutasd ki neki háládat,
s óvjad őt, amíg lehet.

2018. 12. 28.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 22
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 48

Page generated in 0.0452 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz