Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Összetartozás

, 56 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Ezek vagyunk

Ahogy szállnak az évek,
egyre több rokonom távozott el
csendesen az élők sorából.
Emléküket hátrahagyva,
szívembe mély szeretetet ültettek.
Családi eseményen szembesülök,
eltűnt az összetartozás.
Nincsenek nagybácsik és nagynénik,
akik rajongtak értem.
Velük repült az idő,
a búcsú örökké fájó volt.
Vigasztalásul azt súgták a fülembe:
hamarosan találkozunk ismét.
Hittem nekik, mert
megbíztam bennük,
erős volt köztünk a rokoni szeretet.
Miki bátyám akkor is
eljött hozzám, amikor
elvesztette szeme világát.
Maga mellé ültetett, s beszélgettünk,
mintha mi sem történt volna.
Sajnálom az unokahúgomat, Zselykét,
neki soha nem lesz olyan
szelíd lelkű, drága Annus nagynénje,
mint nekem, aki támogatja.
Kezét ma is imára kulcsolja értem,
távolról is óvón vigyáz énreám.

2019. augusztus 18.

Megjegyzés: Elmélkedésem lakodalom után.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 33
Jelenlévők:
 · Erdossandor


Page generated in 0.0412 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz