Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ringató

, 93 olvasás, Ifjabb_Tok , 5 hozzászólás

Természet

Szeretem a színeket, a fordított fényeket.
A lassuló élettől ilyenkor,
csak a csend kéreget.
A színes álmú levelek fonala lassan lepereg,
míg odakint csak egy magányos
ködpamacs tekereg.
A magasban
tépett fellegek nyitnak ablakot a fénynek,
s egy vörös óriás
átadja helyét a télnek.
A reggel még didergő lomha lélek kedve,
olykor még kinyílik,
mint tavaszi virág, élettel telve.
Közeleg s ideér, szél hátán egy lepel,
szürkévé fakítja a színeket,
aztán a földre hever.
Nyílik az ég, lomhán szitál,
az élet nevet!
Fentről eső hull,
lassan mindent befed.
Kint őszapó könnye lehel életet vetve,
bent forró fénnyel ölel
a kályha melege, este.
Hallgatom, ahogyan
halkan suhogó kopogás tölti meg a teret,
kint a világ,
bent mindenki álomba szendereg.
Szeretem a színeket, a fordított fényeket.
Hang nélkül suhannak a csendes fellegek.
S míg a vöröslő levelek lassan leperegnek,
puha álom takarók,
csendesen befednek.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Ifjabb_Tok
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 2
Kereső robot: 8
Összes: 18
Jelenlévők:
 · harki
 · Öreg


Page generated in 0.0409 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz