Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az éj sötét fátylát

, 55 olvasás, Csomor Henriett , 4 hozzászólás

Gondolat

Csak te légy az én világom,
s ölelj olyan szorosan,
hogy belezsibbadjon a testem.
Szívem szeretete simogat
egész nap, de a kezem
nem érinthet, s ez fáj nagyon.
Mikor magam mögött
becsukom az ajtót, elfog a rettegés,
hogy mi lehet most veled.
Legszívesebben visszarohannék,
s a nyakadba ugranék.
Itt vagyok veled,
sehová se megyek nélküled.
De nem tehettem,
mert hív a kötelesség.
Zsebemből a fotódat
nem kell elővennem,
mert egyfolytában arcodnak
gyönyörű vonásait látom.
Ahogy reggel elköszönsz,
gyengéden átölelsz, s azt mondod,
ne félj, Kedvesem, nem lesz bajom.
Alig várom már, hogy
melléd bújhassak.
Kérlek, borítsd rám
az éj sötét fátylát,
hogy többé ne kelljen
elmozdulnom mellőled,
s veled maradhassak örökre.


Átdolgozva 2020. február 01.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 22

Page generated in 0.0443 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz