Navigáció


RSS: összes ·




Sci-fi: A Kör 2.

, 37 olvasás, Öreg , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

A Nap felmelegítette a Kongó vizét. A széles folyó lustán hömpölygött. A parton, egy kanyarulatnál, harminc fűkunyhóból álló település, Tomande, békésen élte hétköznapjait. A férfiak vadásztak, az asszonyok és a gyerekek ruhát készítettek, magvakat őröltek kezdetleges mozsarakban. Tökéletes harmóniában éltek a környezetükkel. A civilizáció még nem ért el idáig, a folyó és az erdő mindent megadott amire szükségük volt. Mindenki tudta a dolgát, senki sem akart a többiek fölé kerekedni. Tisztában voltak vele, hogy a közösség számára mindannyian egyformán fontosak.
A falu mellett, egy árnyas helyen, három gyerek játszott. Egyikük, egy kilenc éves dongalábú kisfiú, valamit a porba rajzolt. Barna bőre csillogott, befelé forduló fehér talpai világítottak. Értelmes, fekete szemét összehúzva, elgondolkodva fürkészte művét.
– Ez micsoda? – kérdezte a mellette kuporgó kislány.
– Vízszállítónak hívom. Ezzel könnyebben föl lehet vinni a folyóból a vizet a faluba. Holnap megépítjük.
– Hogy tudsz ilyeneket kitalálni? – Kérdezte a harmadik gyerek, egy nyeszlett fiúcska.
– Nem tudom, csak úgy jönnek.
– Nakku! Merre vagy? – kiáltott egy női hang.
– Mennem kell – állt fel a fiú, s jellegzetes billegő járásával elindult.
A gyermek, a falu kedvence volt. Görbe lábai miatt különlegesnek tartották, úgy gondolták, ő lesz a varázsló utódja. Bár örökölte anyja erős igazságszeretetét, mindenkivel barátságosan, szelíden viselkedett.
Másnap reggel, zárt, fehér kezeslábast viselő emberek érkeztek terepjárókon. A varázslót keresték, ő tudott egy kicsit angolul. Elmondták neki, hogy megvizsgálják a fogaikat, és orvosi célra vért vesznek mindegyiküktől. Kipakolták a felszerelésüket, közben egyikük ügyetlenül eltört egy áttetsző folyadékot tartalmazó üvegcsét.
Nakku másnap este érezte, hogy zsibbad a keze. Anyja vizet hozott a folyóról, borogatást készített, finoman dörzsölgette. Mikor nem javult, sőt a lába is zsibbadni kezdett, az asszony megijedt, felébresztette Tirakot, a varázslót. Az ötven év körüli, sovány, kopasz férfi elgondolkodva simogatta néhány szálból álló, ősz szakállát. Gyűrött arca koránál jóval többet sejtetett.
– Kikérem a szellemek tanácsát, reggel hozd el hozzám a fiút.
Ébenfekete bőrét fehérre festette. Különleges füveket porított egy agyagtálba. Alágyújtott és a felszálló gőzöket mélyen beszívta. Rövid idő múlva rosszul lett. Elszürkült a festék alatt, elesett, a földön fekve ijesztően rángatózott, szeméből vér szivárgott. A fejében hangot hallott, mely elmondta, milyen gyógynövényből készítsen főzetet. Mikor magához tért, tudta, ezek az összetevők, ekkora mennyiségben halálosak egy felnőttnek is. Ennek ellenére elkészítette az italt.
Nakku reggelre lebénult. Anyja sírva, ölben vitte a varázslóhoz. Tirak a gyermek homlokára tette a kezét, s mintha áramütés érte volna, kis híján elájult. Szétfeszítette a fiú ajkait, és óvatosan beleöntötte a gyógyszert. A hatás azonnal látható volt. Nakku szembogara eltűnt, véres habot hányt, végtagjait görcs húzta össze. A roham elmúltával jobban lett, a saját lábán ment haza. Délután elvitte két fehér kezeslábast viselő férfi.
Hosszan vizsgálták, újra vért vettek tőle.
A Gyógyszeripar reggeli kávéját kortyolgatta, mikor az Afrikába kitelepült egységtől megérkezett a jelentés.
Az Intelligens Vírus a vizsgált személyek ötven százalékát megfertőzte, egy főnél okozott betegséget. Huszonkét óra után az első alany, egy kilenc éves férfibeteg, felgyógyult a fertőzésből. Az előzetes vizsgálatok azt igazolták, hogy a vírus mutálódott, nem az eredeti program szerint aktiválódik. Azoknak az enzimeknek a hatására lép működésbe, amelyek akkor termelődnek, ha az agyban együtt jelen van a kapzsiság, a hatalomvágy és a gőg.
A Gyógyszeripar arcából kifutott a vér. Sápadtan nézte a közönyös betűket. Amint összeszedte magát, egy hívást kezdeményezett. Nem beszélt senkivel, csak beírt egy rövid számsort, és megadta a földrajzi koordinátákat.
Tomande lakóit álmukban érte a támadás. Lángszórók süvöltése, nagy kaliberű fegyverek dörrenése tépte szét a hajnali csendet. Az emberek fejvesztve futkostak, a fűkunyhók helyén pillanatok alatt kormos kupacok maradtak. Nakku egy felfordított teknő alatt keresett menedéket. Az egyik támadó észrevette. A reszelt hegyű lövedék könnyen átüthette volna a gyermek búvóhelyét, de a férfi ki akarta élvezni áldozata rémült arcát. Messzire rúgta az ócska teknőt. Fegyverét a fiúra fordította. Ujja már görbült a ravaszon, mikor döbbent arccal előre esett. Hátából egy fejsze állt ki. Mögötte Tirak. Korát meghazudtoló fürgeséggel félrelökte a holttestet és felrántotta Nakkut a földről. Néhány lépésre a gyerek anyja szólítgatta sikoltva fiát. A varázsló szürke port hintett szét, amitől sűrű zöld füst keletkezett. Megragadta az asszony karját, túlharsogva a zajt, rákiabált.
– Vidd el a fiút! Kövesd a folyót felfelé! Kétnapi járóföldre van egy falu, Dzsamali. Rokonaim élnek ott. Rejtsétek el a gyereket, ez mindennél fontosabb!
Senki sem vette észre, hogy a zűrzavarban Nakku és az anyja elosontak a csatatérről.
A támadás kevesebb, mint négy percig tartott. A település helyén kicsavarodott végtagokkal, összeégett holttestek hevertek. Nem maradtak túlélők. Nakku apja és a varázsló, társait védelmezve esett el. A fegyvereseket zavarta a füst és az égett hús szaga, távolabb ültek le. A fehér kezeslábast viselő csoport összeszámolta, és a levett vérminták alapján azonosította a tetemeket.
– Ketten hiányoznak – mondta egyikük a támadók parancsnokának. – Egy nő és egy gyerek. Nem lesz nehéz megtalálni őket.
– Rendben. Elintézzük.
Fél órával később, három fegyveres vizsgálgatta a folyópartot.
– Nem is mondták, hogy a kölyök dongalábú. – Bökött egyikük a homokba mélyedő nyomokra.
– Mennyi előnyük lehet?
– Legfeljebb három óra.
Eközben az asszony és a fiú, mocsaras részre értek. Nakku elfáradt, anyja a hátára vette. Pontosan tudta, melyik zsombékra léphet, hol nem süllyednek el.
Az üldözők délután érték utol őket. Furcsa, szisszenő hangot hallottak, mellettük csobbant az ingovány, mintha béka ugrott volna. Aztán meghallották a lövés hangját. Visszanézve látták, hogy egy hatalmas, hófehér nőstényoroszlán leteperi az egyik támadót, és a lábánál fogva elvonszolja. A másik két férfi nem merte fegyverét használni, attól tartva, társukat sebzik meg. Ezalatt a menekülők rejtekhelyet találtak egy kidőlt, odvas fatörzsben. Arasznyi százlábúk, hangyák nyüzsögtek körülöttük. A fegyveresek hiába keresték őket. Mikor leereszkedett az este, erős fényű lámpák mellett folytatták a kutatást. Nakku és az anyja pisszenés nélkül lapultak, tűrték a rovarcsípéseket. Kevéssel napnyugta után hallották, hogy az egyik támadó segítségért kiált. Tudták, a férfi elvétette a lépést, és a mocsár lehúzza. Társa hiába akart segíteni, kis híján ő is elmerült, puskáját elvesztette. A fiút úgy tanította apja, a posvány nappal veszély, éjszaka halál.
A harmadik pribék reggelig nem mert moccanni. Amint megvirradt, óvatosan, négykézláb kievickélt az ingoványból. A táborba érve jelentette, hogy a menekülők, belefulladtak a mocsárba.
Nakku és az anyja másnap megtalálta a Dzsamali nevű falut. Mintha haza értek volna. Szeretettel fogadták őket, ellátták sebeiket.
Egy héttel később nyitott autóbusz érkezett. Turisták özönlöttek le róla. Mindent megfogdostak, fényképeztek, mint egy múzeumban. A falucska lakóit nem zavarta, már hozzászoktak.

J A, a Kör bankrendszert irányító tagja, saját mediterrán szigetén pihente ki a mindennapi robot fáradalmait. Amíg itt volt, nem tartott kapcsolatot a külvilággal. Egy reggel mégis bekapcsolta a televíziót. Döbbenten látta a híradóban, hogy egy új, ismeretlen vírus ütötte fel a fejét. Át sem öltözött, beszállt helikopterébe, és néhány óra múlva belépett a dél-franciaországi objektum liftjébe. Először a vezérlőbe ment, ott letiltotta a Kör többi tagja belépési engedélyét. Aztán, túlzott óvatosságból, belebújt egy teljes védelmet nyújtó kezeslábasba. Lakosztályába lépve látta meg a Gyógyszeripart. Csak kék nyakkendőjéről ismerte fel. Kerekesszékben ült térdére kockás pléd volt terítve. Arca beesett, viaszszínű.
– Mit keres itt!? – förmedt rá J A. Közben arra gondolt, milyen szerencse, hogy felvette a védőruhát.
– Ön előtt érkeztem. Egy szivart? Látja, Jacques – gyújtott rá. – Azt hittük, akkora hatalmunk van, hogy egy egész bolygót le tudunk igázni. A természet megmutatta, csak porszemek vagyunk. Kisujja apró mozdulatával elsöpört minket.
– Ne mondja ki a nevem!
– Ugyan, miben reménykedik még? Legyőztek minket. A hozzánk hasonlóknak lejárt az ideje.
– Mi történt?
A Gyógyszeripar keserűen felnevetett.
– Nem olvasta a jelentést? Egy primitív, írástudatlan bennszülött gyűrt le bennünket.
– Magát, talán igen. Biztos maradtak néhányan a Kör tagjai közül.
– Mindegyikkel beszéltem a végső stádium előtt. Tudták, hogy vesztettek.
– Nem érdekel. A vírus két év alatt kifullad. Kivárom itt lent, és újra megalakítom a Kört.
– Nem fogja!
Felemelte a plédet, és egy automata pisztollyal háromszor lőtt. Az első lövés J A tüdejébe fúródott, a második a vállát érte, a harmadik átütötte a védőruha maszkját és leszakította az arca felét.
Az Intelligens Vírus három hónap alatt elterjedt. Végzett a gazdasági és a politikai vezetők nyolcvan százalékával. Olyan emberek kerültek döntési pozícióba, akik valóban a többség, és a Föld érdekeit tartották szem előtt. Nem halmozódtak fel hatalmas vagyonok. A Szaharába napelemeket telepítettek, ezek ellátták ingyen energiával az egész bolygót. Harminc év alatt helyreállt az egyensúly. Az aranymálinkók tolla újra gyönyörű élénksárga lett.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Sci-fi
· Írta: Öreg
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 25
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14
Összes: 40
Jelenlévők:
 · andrisko


Page generated in 0.0465 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz