Lelkemet belepte a köd
Szürke fátyla hoz álmot
Nevetve alszok el
Hogy reggel sírva keljek
Olyan vagyok mint az igazság
Senkinek nem kellek
Szellemként vándorló
Hiány, percenként változó
Irány, merre menjek a
Valóság tengerén
Ha át sem tudok jutni
Könnyek daráló hengerén
Elkezdődött, de már vége
Is lett, mielőtt első lépésem
Koppant, hiába volt a tett
Istennek nem kellett
Ha holnap nem kelnék fel
Zavarba nem jönnék
Elnyelne reggel
A fekete örvény
Maradna egy magamnyi űr
Minek szültél anyám
Menj át rajta, nincs ott semmi
Nem is volt soha talán