A káosz örvényéből nem lehet kiszállni,
Hitehagyottan úgy sincs mire várni,
Túl sok a gyalázat, erőszak, szenny,
Szolgaságot hozott az új világrend.
Korszaka ez a parazitáknak,
Árnyékként követnek, mindenhol látnak,
Bőségből lett ínség, tömegekből nyáj,
A megbolydult iránytű csak körbe jár.
Úgy őrizném az emlékét,
Hogy higgyek benne, mi valaha voltam,
De oly homályos már a kép,
És nem maradt más, csak vonalak a porban.
Fásultan merengek szürke köd fölött,
Tudom, addig nem lehet vége,
Míg pusztít a kultúrák között,
A hamis próféták összeesküvése.