Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Haza menni

, 56 olvasás, Öreg , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

A szobában, csak az falióra ketyegett, halkan. A súly leért, az óra fél tizenegykor elhallgatott. A csendre, sovány, karikás szemű öregasszony kapta fel a fejét.
- Fel kéne húzni. – Gondolta, de nem mozdult.
Fekete Thonet hintaszékben üldögélt, sötétszürke, apró mintás otthonkában. Se ő, sem az óra, sem a szék, nem illett a modern, világos bútorok közé.

Eszébe jutott, az a fél évvel korábbi nap mikor a fia beállított hozzá, Tekenyére. Addigra már összecsomagolta ruháját, a kisebbik, kopott bőröndbe. Hosszas vita után Gábor, a bútorok közül, csak az ingaórát, és a hintaszéket volt hajlandó felrakni az autóra. Azt mondta, így is szűkösen lesznek.
Kora tavasz volt, az eresz épphogy megcsordult, de a hóvirágok már kidugták fejüket. A Nap, barátságosan melegítette az öregasszony arcát.
- Még néhány hét, és a fecskék is megérkeznek. – Nézett az üres fészkekre.
Felemás érzéssel zárta be maga mögött a kiskaput. Csendesen csukódott.
- Jön a jó idő. – Gondolta.
Tudta, ha nyikorog eső lesz, ha nem, napsütés.
- Isten áldja, Kati néni. – Kiabál át a szomszédból egy fiatalasszony.
- Isten megáldjon, Klárikám.
- Jó lesz neked nálunk, anya. – Indította el a motort Gábor. – Nem leszel egyedül, mindig tudunk figyelni rád. Én nem tudom megoldani, hogy minden héten hazajöjjek. Pesttől Tekenye, kétszázötven kilométer.
- Igen. Jó lesz.
Eleinte, valóban jó volt. Örült az kis unokának. Gabi elsőbe járt, öreges, szálkás betűivel igyekezett segíteni neki az írásban.
- Azt nem úgy tanultuk. – Magyarázta a kislány. – De buta vagy, Kati nagyi.
Fia és a menye leste minden kívánságát. Új ruhákat, puha mamuszt vásároltak neki.
Gyakran, csak késő este, fáradtan értek haza a munkából, olyankor mindig meleg vacsorával várta őket.
Az egy kicsit kedvét szegte, hogy a szomszédokkal nem sikerült barátkoznia. Szeretett volna mesélni a kapuról, ami megjósolja az időjárást, a tehenészetről, ahol negyven évig dolgozott. Mindenki sietett, távolság tartó udvariassággal lerázták.
A szende tavasz átengedte helyét, a tüzes nyárnak. Az öregasszony, egyre kevesebbet mosolygott. Arca beesett, orra megnyúlt. Szemei alatt a sötét árkok, mélyebbek lettek. Naphosszat ült a hintaszékben, nézett ki az ablakon. Ha szóltak hozzá, összerezzent, mintha álomból ébredne.
- Nem értem. Szeretnek. Jól bánnak velem. Mi bajom van? – Kérdezte magától.
A család úgy tervezte, hogy a nyári szabadságot a tenger mellett töltik, és a mamát is elviszik.
Kati néni nem érezte jól magát, bár a hatalmas víz lenyűgözte. Nagyon elfáradt a hosszú úton, zavarta a népszérű üdülőhely nyüzsgése. A partra, csak egyszer ment le. Míg a többiek fürödtek, ő a szálláson maradt.
Üldögélt, nézte, amint a ház előtt a levelek lassan aranyszínt öltenek, s a hideg szél keringőzik velük.
Rápillantott a lejárt órára, és elhatározta magát. Egyedül volt otthon, Gabit, kivitték szülei az Állatkertbe. A vedlett bőröndbe összecsomagolta kevés holmiját, írt egy rövid levelet, és kiment a buszpályaudvarra.
Elveszetten, tanácstalanul téblábolt a rengeteg ember között.
- Hova szeretne utazni, néni? – Szólította meg egy fiatal lány.
- Zalaszentgrótra, onnan Tekenyére.
- Fél óra múlva megy, a hetes kocsi állásról. Jöjjön, segítek, megvesszük a jegyét.
Este tíz óra volt mikor fáradtan kinyitotta a kiskaput. Panaszosan nyikorgott.
- Holnapra megjön az eső. – Sóhajtotta, az öregasszony, s halk kattanással becsukta a kaput.
Fél tizenegyre került ágyba. Jó érzéssel bújt az ismerős, nehéz dunyha alá. Arcán nyugodt, békés mosollyal elaludt.
Másnap délelőtt, a fia így talált rá…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Öreg
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 26

Page generated in 0.0272 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz