Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Szív rejtekén

, 24 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Szeretet

Jázmin kiment az istállóba és befogta lovait. Túlságosan szomorú volt ahhoz, hogy itthon üljön. Elmegy egyet szánkózni, a friss levegő jót tesz neki, s a lovakat is megjáratja legalább. Jól kizokogja magát, s megnyugszik a lelke. Imádta a telet, olyan romantikus volt számára, ahogy fehérbe öltözik a táj. A fekete fák végre menyasszonyi ruhát öltenek.

Hópaplantól roskadoznak a fenyők ágai. Az utcai lámpák fényei sárgásan tükröződnek a fehér hócsodán. Minden olyan nyugodt és csendes, kihaltak az utcák. Lovak leheletét látni a hidegben, a falu gátján vékony jéghártya képződött. Jázmin még sosem látta befagyva. Gyermekként sokat játszottak benne húgával, s barátnőivel. Leültek a gátra, köveket dobáltak és énekeltek. Istenem, egyszer minden emlékké szelídül és az idő forgásában megkopik.

Épp, mikor harangoztak az esti misére, akkor tért rá az erdei útra. Koromsötét volt, csak a hófehér hó világított egy kicsit. Felkapcsolta a viharlámpáját, s szekerére akasztotta. Lovai is nyugodtan bandukoltak előre, zene volt füleinek, ahogy patáik alatt ropog a hó. Cseppet sem félt, mert gondolatban vele volt Csillaga.

Ez a találkozás mérföldkövet jelentett életében. Mintha valahová megérkezett volna. Sok évig remélte, valami jó fog történni vele. A belső hangja ezt súgta neki. De azt se tudta, mi vagy ki lesz az. Képzelődni nem szeretett, inkább két lábon állt a földön. Álmodni sem mer, az álom hamar szertefoszlik. Akkor sem hitt, mikor tenyeréből jósolt neki kolléganője. Szép nyári nap volt, kolléganője azt mondta neki: - Eljön egy talpig úriember, aki segíteni fog neked. - Jázmin nem hitt neki, akkortájt nagyon nehéz időszakon ment keresztül.

- Jajj persze, ha nem láthatom, s nem érinthetem, akkor mit érek majd vele. Mit csinálok majd, amiben segítene az a kedves idegen?

- A tenyered nem hazudik, kislány! - mondta.

Sok évig nem történt semmi sem. Csak bolyongott, s nem találta helyét. Néha eszébe jutott, mit mondott neki kolléganője.

- Az olyan véletlen lenne, mint a fehér holló az égen - gondolta magában.

Hihetetlenek tűnik, de bejött a jóslat. Csodálatos volt a legelső perc, amikor Csillaga kopogtatott. Örömében táncra perdült, forgott körülötte a világ. Rengeteget tanul tőle, a gondolat útján szárnyalnak. Olyan szép lett az élete, mióta a közelében tudhatja, mintha a fellegekben járna. Azt kívánja, soha ne érjen véget. Megható a törődése és az odafigyelése. Édesanyján kívül ő az egyetlen, aki megérti. Repülnek vele a napok és évek. Ha Jázminon múlna, visszapörgetné a vele eltöltött csodálatos éveket, hogy újraélhesse. Nem is tudja, mi lenne vele, ha nem sodorta volna felé az élet.

Féltőn és ragaszkodón kapaszkodik Csillagába. A széltől is óvná, hogy soha ne érje baj.

Szíve rejtekén őrzi egy bársonyos kis szobában. Ott bármikor megtalálhatja. Egy fonott hintaszéket tett a szobába, amelyben pihenni szokott délutánonként. Jázmin gyakran mellé ül, s fogja, simogatja kezét, ha álomra hunyja fáradt szemét, érezze, nincs egyedül. Kalitkában dalos ajkú kismadárkái derűre fakasztják.

Jázmin idővel megtanulta őt szívével látni. Le se kell hunynia szemét, hogy lássa gyönyörű arcát, vagy felidézze bársonyos hangjának kedves csengését. Ha sokáig nem hallja, reszket a lelke félelmében. Nagyon félti szép Csillaga egészségét. Számára nagyon fontos Csillaga, a neve könnyeket csal két szemébe.

Könnyfátyol függönyként gurulnak könnyei arcán, úgy hiányzik neki. Érzi, vele van most is, simogatja kezét.

Jázmin átfogja szívét, mintha ölelné Csillagát, itt vagyok veled, zokogja a végtelenbe.

Mintha arcát cirógatná és azt kérné tőle, menj haza kérlek, nehogy bajod legyen.

- Érzem arcomon kezedet - suttogja Jázmin.

Megfordult és kifelé ballagtak az erdőből. Jázmin szíve fölé hajtotta fejét szép Csillaga.

Kilenc óra felé hazaértek. Lecsutakolta lovait, friss szénát és vizet kaptak. Becsukta az istállóajtót maga után.

Bement a házba, odaült a cserépkályha mellé, sokáig elnézte a vörös lángú táncoló tüzet. Csillaga is vele volt, és mélységes nyugalmat érzett szíve körül.

- Vigyázok rád, ne félj, s őrzöm álmodat, szép Csillagom!

Mielőtt elaludt volna, egy könnycsepp gurult le vánkosa sarkába.

2018. január 3.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szeretet
· Kategória: Novella
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 31
Regisztrált: 6
Kereső robot: 14
Összes: 51
Jelenlévők:
 · Ifjabb_Tok
 · Kukucska
 · Öreg
 · Pálvölgyi Tekla
 · Tiberius
 · wiesztdora


Page generated in 0.0515 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz