Hetek óta álltak a fenyők az árusnál. Várták, találgatták, vajon hova kerülnek. A szépek, nagyok hamar elkeltek, fényes palotákba vitték őket. Volt közöttük, egy kicsi, satnya, féloldalas. Ő is reménykedett, valahányszor vevő érkezett.
- Ugyan, kinek kellenél? – Mordult rá szomszédja, egy gyönyörű magas ezüstfenyő.
Az ünnep egyre közeledett. Egy nagy táblára kiírták: Minden fenyő 10.000 Ft. Az a hír járta, hogy akit nem visznek el, a szemétégetőbe kerül.
Az apró, csenevész hiába várt, pedig már csak egy nap volt karácsonyig. Aznap délután kopottas ruhában, egy asszony jött. Fekete kendőjéből világított, sovány, sápadt arca. Körülötte, három gyerek ugrabugrált. Akár az orgonasípok nyolc, tíz, tizenkét évesek. Két kislány, s a legkisebb, fiú. A kicsi, megrángatta anyja ruháját, és a csúnya, kis fenyőre mutatott. A pici fa igyekezett kihúzni magát, hogy magasabbnak látszódjék. A nő mondott valamit az árusnak, ő is rámutatott. Az eladó megrázta a fejét, tovább nem törődött velük. Kis ideig még toporogtak, aztán az asszonynak fázni kezdett a lába, vékony talpú cipőjében. A család, lelombozódva elkullogott.
Az este lassan megérkezett, kemény fagyot hozott. Még a csillagok is dideregve hunyorogtak. Az árus, elbújt kuckójába, vásárlók se jöttek. Senki sem vette észre, hogy amint a toronyóra elütötte az éjfélt, s a naptár december huszonnegyedikére ugrott, egy angyal ereszkedett le az égből. Könnyedén megérintette az apró, csúf fácskát. Régóta úton volt, egy percet pihent, azután tovaszállt. A fenyő, finoman megrezzent. Ágai aranyban felizzottak, majd lassan kihunytak.
Délelőtt, az asszony, a konyhában készítette az ünnepi ebédet, a gyerekek bent játszottak a szobában. Körülöttük, fejetlen, lábatlan babák, kerék nélküli autók. Meleg nadrágba, vastag pulóverbe voltak öltözve. A gondosan beosztott fillérek, csak tizenhét fok meleget engedélyeztek.
Az anya bekiabált.
- Kati!
A nagyobbik lány indult kifelé.
- Rendeltem egy kiló kenyeret. Szaladj el érte. Itt az ára.
A kislány visszament a szobába.
- Csilla. - Fordult, húgához. - Anya, azt üzeni, menj el a pékhez.
- Peti. – Nyújtotta a pénzt a kisebbik lány. – El kell vágtáznod a kenyérért.
- Jó. Eljössz velem?
- Ühüm.
- Várjatok, én is megyek. – Szólt utánuk, nővérük.
A pék néni, mazsolás kalácsot is csomagolt a cipó mellé.
Hazafelé menet, látták, ahogy teherautóra dobálják a megmaradt fenyőket.
- Van már karácsonyfátok? – Kiabált utánuk az árus. – Válasszatok egyet.
Délceg, formás fák között bóklásztak. Peti észrevette, hogy feldobják a kis, cingár fenyőfát. Még tépázottabb, csúfabb volt, mint előző nap.
- Azt szeretnénk.
Mire az ebéd elkészült, feldíszítették, házilag készített színes papírlánccal, cérnára fűzött pattogatott kukoricával, aranyszínűre festett dióval. A kis fa boldogan nyújtogatta ágait, és csak gyöngéden szúrta meg a lurkók kezét. Anyjuk megterítette az ünnepi asztalt, öt emberre. Az alkonyattal, elérkezett a gyertyagyújtás ideje. A gyerekek átadták ajándékaikat. Három, szépen kifestett, só-liszt kerámiát. Angyalkát, macskát, és egy lovat. A két utóbbi, nagyon hasonlított egymásra. Az anya is elővette, a kis csomagokat. Három pár, egyforma kesztyű volt bennük.
- Tudom, hogy nem ezt írtátok a Jézuskának, de mióta apátok itt hagyott bennünket, nehezen élünk.
- Nem baj, anya. – Ölelték át gyermekei.
- Apa, hol van most? – Kérdezte Peti.
- Már fent ül az angyaloknál. Talán, ő is egy közülük.
Kati elfordult, anyja ne vegye észre gyanúsan piros szemeit. Torkában gombóc nőtt, arcán lefutott egy könnycsepp, és a karácsonyfára hullott. Abban a percben, a nyeszlett fa, aranyló, meleg fénnyel árasztotta el a szobát. A hirtelen támadt világosság elvakította őket, s mire szemük lassan hozzászokott a fényárhoz, azt gondolták káprázat játszik velük. A fenyőfa alatt négy csomag volt. Az egyik kisvasutat, a másik egy gyönyörű babát, a harmadik mobiltelefont, a negyedik puha, meleg csizmát rejtett.
|
Online látogatók:
Látogató: 53
Regisztrált: 3
Kereső robot: 13 
Összes: 69
Jelenlévők:
