Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Halványuló ünnepek

, 39 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Ünnep

    Mivé lettem életem közepe felé?
    Gyermeki mivoltom feledésbe merült.
    Mára már szürkülnek
    az ünnepek örömteli pillanatai.
    Kiveszett a tűz,
    mely lobogott bennem.
    Húztam volna vissza
    gyönyörű ünnepnapokat,
    hogy maradjanak még.
    Meghitt együttlétek kevésnek bizonyultak.
    Amikor szakadt a hó,
    s térdig süppedtünk benne,
    az volt a jó.
    Csillámló hóval kacagva mosdattuk egymást.
    Kipirult arccal berohantunk,
    kandallóban boszorkányos tűz duruzsolt.
    Asztalon halászlé illata szállt,
    anyám keze munkáját dicséret illette.
    Halk csengettyű csilingelt.
    Fenyő köré gyűltünk,
    átöleltem édesanyámat.
    Szeretet áradt bennünk, mennyből
    az angyalt énekeltük.
    Néha szégyellem, ha
    látok magányos embert
    sugárzó arccal ünnepet várni.
    Miért nem enged lelkem nekem is,
    így csodát várni?
    Urat dicsőíteni?
    Takarva hagyom elszaladni
    halványuló ünnepet.

    2014. december 14.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ünnep
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 33
Jelenlévők:
 · Pancelostatu


Page generated in 0.0419 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz