Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Északra

, 149 olvasás, majkopolo , 0 hozzászólás

Elmélkedés

Láthatatlan kis kezek húzzák szemhéjam lefelé, de elmém nem nyugszik meg, mert gondolatok bombázzák.

Minden apró kis gondolat kapcsolódik, összeáll belőlük egy gond-vonat. Lokomotívja szívja a füstöt magába, semhogy felokádná a légbe.

Égve kínlódok, kapaszkodva örökké kék égbe, de olyan nehéz elmém teste, hogy a firmamentum leszakad.

Betakarom magam vele, fenének se kell már pokróc, torkomban lassan feloldódik a félelem-gombóc.

S közben megéhezem, és azon tűnődöm, hogy e szív, mit én téptem ki felebarátom kebléből, miért agy-ízű.

Lassan rájövök, és lesöpröm magamról a morzsát, nem mondanám, hogy meglepő, de ha tejbe áztatod, ehető. Nekem nem ízlik.

Elindulok inkább a nagy fehér észak felé, csillanó-puha hidegleplen, gázt nyitva hagyom, néha-szikrázó csupasz vezetéket teszem társává,

hogy robbanjon fel a felesleg, kevesebb, de fontosabb legyen az, aminek létét igazán helyeslem.

Halott rokonok, halott barátok, halott kutyák kísérnek utamon, nem tehettem értük semmit sem. Elvette őket nagy bölcsességében a Jóisten. Nem ismerek tőle nagyobb, segítő jobbot nyújtó felsőbb erőket. Nem tehetek értük semmit sem.

Csak dicsérni tudom őket.

És reménykedni, hogy ahová megyek, és ahol megéhezek, ehetek még egy jó

szív-ízű szívet.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: majkopolo
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 29

Page generated in 0.0407 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz