Robog a vonat hazafele,
apró csendekkel van tele.
Furcsa: ember alakúak.
Ülök helyemen, illendően
ordítom a csendet velük,
nézem az elsuhanó táj arcát.
Fiatal senki lép ki wc ajtaján
Szembe ül, meséli sok baját,
betegsége csillapítja a "zsivajt".
Tűrhetetlen. Bolond. Beszél.
Hozzám, idegenhez? Szeme
képernyőt nem csókol?
Fürkésző tekintetek pásztáznak:
uszított harci ebek, rágcsálnak
pletyka-csontot.
Biztos lopni akar. Szerencsétlen.
Pofátlanul, a csendből aljas módon
elcsen. Sápadt szürkeség reccsen.
Milyen lenne nélküled a világ?
Félhülye barátom, te rózsavirág
ítélet-búra alatt.
Olyan lenne mint harcos arcán
sebhely hűlt helye. Hős harcán
vértelen vért.
Mint kereszt nélküli megváltás.
Fagyott némaság, gyors elválás
a gyengeségtől.
Ha te nem lennél rettenet-"bolond",
én lennék: csendek között a "gond".
Szürke arcukra színeznék.
A világ szeme rám mosolyogna.
Végre megjött aki hiányozna,
helyreállt a rend.
Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15 
Összes: 33
