Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fekete keményfedeles: Már nem fáj

, 302 olvasás, Friedrich , 0 hozzászólás

Magány

Megragadt emlékképek,
üres koporsó, négy fal között.
Félig telt boros poharat,
muslincák lepik.
A toll megszaladt, szárnya megszökött.
Néha még... Tipor a csend.
Húzza bordáim mélyét s,
nem látja senkiben reményét.
dönti romokba emberi eszményét..
"Társas lény az ember! "
Magában vergődve,
tehetetlen fordítja szemét menedékre.
Ki templomot lát, Istent hisz,
Imád, imáit magával
mindenhová elvisz.
Vannak tagadók, bűnösök, ostobák..
Önképben működő elmei portékák..
Mindegy honnan, vagy merről is nézzük..
Ha nem találja magát,
kár, de mind megéltük.
Már kezdem megszokni.
A zár, négy kolosszus,
őrzik mellkasomban az űrt,
még nem töltheti be.
Egyszer majd, karjába zár az ecset.
A festék.. kettőnket festi le.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: Friedrich
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 46
Jelenlévők:
 · Öreg
 · zsoloo


Page generated in 0.0487 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz