Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Örökzöld fenyő gyönyörű látványa

, 101 olvasás, Csomor Henriett , 2 hozzászólás

Gondolat

    Örökzöld fenyő magasztosan áll
    az ég alatt.
    Hófehér deret hintett rá
    a fagyos éjszaka.
    A város hosszú
    sétányán sétálok.
    Fenyő illatát érzem,
    talpam alatt zizzenek
    a lepotyogott tűlevelek.
    Pillanatnyi öröm futja át lelkemet.
    Egyszer én is fenyők közt éltem.
    Udvarunkban átkarolhattam
    mindnek a törzsét.
    Ismertem, s
    tudtam történetét.
    Sok évvel ezelőtt,
    erdész nagyapám
    hozta őket haza
    földlabdával hátizsákjában,
    s szeretettel ültette el
    hatalmas udvarában.
    Akkor még nem sejthette,
    hogy én leszek az unokája.
    Évek során hatalmasra nőttek fenyői,
    mára már fenyveserdőt alkotnak.
    Néha elnéztem, hogy
    ringatta őket a lágy esti szellő,
    új hajtások az ágaikon
    az ég felé emelkednek.
    Örökre szívembe véstem
    a szép látványt.
    Tudom, és érzem,
    nagyapám hátrahagyta
    nekem a fenyők szeretetét.
    Nagyapám végtelen szeretettébe
    örökön örökké kapaszkodhassak.

    2019. december 04.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 203
Regisztrált: 3
Kereső robot: 26
Összes: 232
Jelenlévők:
 · Fatyol
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.247 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz