Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Elszakadt

, 166 olvasás, majkopolo , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Szívem órája éjfélt üt.
Szemeim kapuikat tárták
az extázis fénye előtt.
Mielőtt még kilőtt
a félelem rakétája,
az öröm angyalai várták
(hiába, kortyoltam erős piába)
a szárnyaszegett esküt:
nem leszek a rettegés szolgája.

Oda-vissza vándorló szúnyog-
hálóba csapódó, és visszapattanó
éjjeli ötlet-bogár.
Képzeletem szárnyal a Nap-égette
elme-sivatagon, ott szúr meg az első sötét napsugár.

Fekete lett a fény, és fehér a sötét.
Koponyámba hatol megannyi apró,
rossz indulatból kerekre gyúrt sörét.
Templomomban vásárt tartok már vasárnap helyett, hátha megveszi
valaki lelkem fekete gyémánt-kövét.

Vagy vadember módjára korbáccsal
veri ki a szent a söpredék által termelt gondolatot: hogy nincs extázis, nincs élmény, nincs szépség és csoda, csak
véglény, éhség a feleslegre, és csorda.

Hajnalban bőröm beissza a bánatot, fél-örömmel kereskedve lettem én
félig látogatott, félig elhagyatott
szép új világtól lét-kötelék láncom:

Elszakadott.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: majkopolo
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 172
Regisztrált: 0
Kereső robot: 31
Összes: 203

Page generated in 0.1336 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz