Minden évben
abban a gyönyörű fényben
nekik senki sem örül
Ha ott vagyok mindig
olyan panaszosan sírnak
Én csendet intek Uram
ha társaságba hívnak
Némelyik gyertya
nem tudja hol van a határ,
csak akkor hallgat el
ha egy kőgalamb leszáll
és gyászolók vállain megpihen
Uram a hitem... a vár
ez a hamis napsugár
szobámban mécsesem
Bocsáss meg ha
némelyikre némán
ráhagyom
ha erős tekintettel hiába kértem,
minden mondat ilyen:
Miért nem én Uram?
Mond meg, hogy miért nem?
Ezek tudatlanok
viasz és semmi több
a sok panasz térdöl
a földre lök
Fényüknél Uram
ma melengetem kezem
maradhatnál
de értem én ha nem,
megdermedt ujjaim
még nem borulnak
maguktól össze.
Fázom és vigasztalni jössz e
hiába faggatnak
csak sírok,
mert nem tudom.