Hiábavalónak láttam ma mindent.
A létezést, az elmúlást, a kincset.
Ahogy lány sír, mikor többnek lát
földre esett tincset, s úgy hiszi már
minden elveszett.
Aztán új nap lett. Nem szebb, nem erősebb.
Egy morzsával több csak, mint a tegnap.
Úgy formálódom, ahogy satuban a szegek
mik keresztfában voltak, s ha elveszem,