amikor a dolgok felrobbannak,
csak tologatom a halacskáimat,
hagyom elernyedni a tartást,
s hagyom lógni a szájam sarkát.
mögöttem, mégis oly távol vannak,
nem látják a kerengő szikrákat
sem a szememből folyó lávát.
és csak hallgatom egymás után
tízszer, de még százszor is talán,
az időnek nincs már hatalma,
elégtem szerelmes vágyamat.
nem maradt más, csak kölcsönhatás,
szemembe lobbanó fényes szikrák,
szép. azt hazudják, hogy meghaltam.