Hegyeken völgyeken
kipirulva gurul a telihold,
mint egy nagy, sárga labda.
Mosolyogva kacérkodik én velem
kis szobám ablaka előtt,
mintha azt szeretné, nézzem meg
a szép, világos holdudvarát.
Ezüstös göndör haját szétterítette,
maga köré hívta csillagok sápadt hadát.
Néhány nap eltelik, és már sarló alakját
sem látom a vékony holdnak.
Egyik este szemem messze vitt fel
a magasztos égboltig.
Teljes sötétség telepedett az égre,
s egy csillag sem ragyogott felette.
A felhők is gyorsan vonultak,
mintha kergetnék egymást.
A sötétlő fátyolon át,
azért néha-néha kikukucskált rám
egy–egy szégyenlős holdsugár.