Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vakonlátó

, 61 olvasás, nagyvendel , 2 hozzászólás

Gondolat

Vakon járok
vakmerően,
egészen a vakablakig,
kinézek a vaksötétbe,
kíváncsian a vakvilágba,
ébrednek e fények még
Végre valahára?

Sötétbe nézek,
nem látlak Téged
vaksi szemeimben
hiú remények,
tévelygő vakság,
várt végítélet.

Vakon a temető
merengő szerető,
vakvilág feledő
nevető temető.

Repceszín víg mező
illata tekergő,
vakembert vezető,
bús baját felejtő.

Vadvirág mézelő,
méheknek legelő,
vakvezető kutyának
hajdanában-danában,
csont után eredő.

Az éjszaka hajnalodó hűvösében
néha elkurjantja magát,
egy vakonlátó svihák,
kerítsd Setét,
gyere utána.

S ugrik a társ,
akár egy fekete madár,
bogárszemű vakmadár,
ösztönei után jár.

Lehunyta két szemét a két szemét
vakvarjúcska, s a vakegér,
ott vakoskodnak még
a sötét föld mélyén
a sok vakondokok.

Vizet dajkál ringatva
ölében a kék patak,
megvéd kuksi békát,
szemtelen halakat.

Hozzám már nem jár követség,
véd és dacszövetség,
mióta vaksi vagyok,
elkerül a vakangyal,
és az Arkangyal,
pláne a védőangyal.

Örök társam az öregség,
megvédem magamtól
magam magamat,
hogy vakságomban
magamra maradhassak.


2021. OKTÓBER 20.



Megjegyzés: VAK VENDEL, NEVEM NAPJÁN

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: nagyvendel
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 45
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 58

Page generated in 0.0925 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz