Arcul csapott a mai nap.
Nem foghattam meg az unokahúgomat.
Felügyelőként viselkedő sógorom
kiszakította kezemből.
Szorongva álló kislány
arcán szomorúság ül.
Fehér bőrét nap perzseli,
félve visszanéz, intek neki.
Dühös vagy keserű a szívem?
Valaki vesse le rólam e kettősséget.
Kérlek, segítsd ezt úgy látni,
mint egy filmjelenetet.
Amely pereg, s boldog a vége.
Nem bírom így felfogni.
Nagyon fáj itt legbelül.
Számomra érthetetlen:
hová tűnik lassan a szeretet?
Hová lett a családom?
A gyerekek miért nem láthatják,
hogy testvérek vagyunk?
2014. július 16.