Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Csak egy séta a parkban

, 21 olvasás, VDavid , 0 hozzászólás

Düh

Sötét az éjjel.

Pulzáló lámpafények
lüktetnek...

Szemeim láttára
csapódnak a földön heverő
törött üvegnek.

Még a Hold is lezuhan
a csillagok öleléséből,
hogy gúnyos grimasza lehessen...

Csak egy örök-szilánk
minden kézben.
mi el nem múlik
míg élete a halálba serken
akár az elejtett Zerge
egy téli hóesésben.

Minden kézben...
Mely földre hinti
vért fakasztó
szeszbe fojtott bánatát.

Minden kézben...
Mely Istennek képzelvén magát
csillagokkal fércelné a Földet
s annak minden zegét és zugát.

Nem törődve mással!
Csak ön-ön magával...

De mi lesz?
A kutyák mancsával
vagy az orra bukó gyermek álmával...

Ki nem álmodott nagyot!

Csak együtt játszani és szaladni
mindenki mással
családdal kutyával vagy játszótárssal.

De elvette tőle...

Egy fűszálakkal burkolt mámoros délután
egyik hanyag kéz a másik után
és a vakságba lustult önző elme,
ki inkább tovább halad és szeme se rebben.

Majd párat lép némán s vakon...

És egy hang...
Egy hang sikítva
megakasztja sietős lépteit.

Mintha elmarná lelkét
a kínzó fájdalom
eddig nevetve játszó Gyermeke

Immár csak zokog!
Nem nevet...
Szinte levisítja fájdalmában
a fák lombjait.

"Akár a nyári rekkenőben
a jégverés".

Még a Nap is
szomorúan bukik alá a horizontnak.
pirospozsgás csillagberkeket
már csak a rigónak füttye is
maga a rettenet.

Embernek sarja ki idősebb
a pórul járt zokogó visításnál...

Megfordul...
Szíve megáll egy pillanatra
gyomra görcsbe rándul
a könnycsepp
mi végig gurul arcán
egyszerre zuhan az összerogyó térdeivel
a földre.

Gyermeke vérétől
vörössé vált a pázsit s az avar
hiba minden könny
immár az időn vissza nem csavar.

Pedig látta!
Látta hogy ott van!
De még sem tett semmit!
Csak haladt tovább gondtalan
önelégült mosolyával...

Felvértezve hanyag eleganciával.

Pedig csak egy mozdulat s nem több.
Annyi lett volna!!!
Lehajol
s kidobja...

Még ha nem is ő törte darabokra...

Meg tehette volna...
De nem tette...

Így a törött üvegcserép...
Mi nem is volt nagy,
de éppen elég.

Inakat vágott
a térdnek azon szegletén
mitől a hanyag kéz
gyötri magát egész életén.

Hisz Gyermeke
de lehetne akár kutyája mamája
vagy élete szerelme...

Most sánta lett egy életre...

És a Hold végül tényleg ott hagyta gúnyos grimaszát
mint az ember a földre vetett nincstelen szánalmát.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Düh
· Kategória: Vers
· Írta: VDavid
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 3
Kereső robot: 17
Összes: 35
Jelenlévők:
 · gszabo
 · imreolaah
 · VDavid


Page generated in 0.0427 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz