Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Elválaszthatatlanok

, 139 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Bánat

Megfagy a lelke, teste egészében remeg, szíve majd kiugrik a helyéről a félelemtől. Torka kiszáradva, mégis kiabálva beszél, közben rohan anyja életéért. Az a drága, őszinte lelkű csontsovány édesanyja ott fekszik az ágyában életéért küzdve. Halkan könnyezik, pedig nem szabadna magát felzaklatnia. Lánya félelmét látva zokogásba tör ki.

- Ne félj drága kincsem, virágos rétem, drága édesanyám! - csókolta végig verejtékező homlokát.

- Itt vagyok már veled, csak nagyon féltelek, tudod, Édesanyám.

Anyja kapaszkodott lányába.

- Ne sírj kérlek! - kérte halkan anyját könnyeivel küszködve. A roham elmúltával karjaiba véve édesanyát megitatta s bekente láztól kisebesedett ajkát. Mindent olyan hálával csinált, ahogyan édesanyja tette vele egykoron gyermekként. Fogta, mert érezni akarta, hogy van még neki.

- Anyukám nem tudlak elengedni, rajtad kívül nincs senkim a világon.

Anyja két éve ágynak esett, s azóta nem kelt fel, az orvosok nem tudják megállapítani a betegsége okát.

Jázmin egy pillanatra sem engedi el. Ápolja és vigyáz rá, megmondta, nem vihetik el mellőle, nem engedheti meg, hogy más ápolja imádott édesanyját. Vigyázni és óvni akarja, s szeretni élete minden percében.

Édesanyja betegen is az egyetlen támasza.

Megfürdette, és mielőtt lefektette volna, testét bekente sportkrémmel, s gyengéden bemasszírozta izmaiba, ilyenkor lazák lesznek végtagjai. Meleg volt a szobában, így nem kellett félnie, hogy megfázik anyja. Nagyon keveset aludtak, időt szakítottak a négy végtag átmozgatására. Jázmin félt ettől a feladattól, mert nem akart fájdalmat okozni anyukájának, hacsak felszisszent a fájdalomtól, Jázmin abba akarta hagyni a tornát.

- Kérlek szépen, folytassuk a tornát! - kérte anyja. Könnyeivel küszködve mondta: - Nem szeretek szenvedést okozni, anyukám.

- Jólesik a torna - simogatta Jázmin arcát. - Csak még egy kicsit! - kérte könyörögve. Jázminnak a szíve is belefájdult, úgy sajnálta anyját.

- Ha nem bánod, inkább a kezedet masszíroznám anya, eleget gyötörtelek.

- Nem gyötörtél, csillagom.

Mellé ült, megsimogatta, érezte, nagyon vizes lett a hálóinge, levetkőztette, áttörölte az erőlködéstől izzadt testét. Zöld tiszta hálóingét adta rá. Meleg pléddel betakarta, hogy meg ne fázzon, lábára meleg zoknit húzott. Egy kicsit hadd melegedjen az ágyban. Gőzölgő teáját az ablakba tette. Jázmin ölbe vette kicsiny, törékeny édesanyját, s a hintaszékbe ült vele.

Jázmin imádta édesanyját, gyengéden simogatta arcát, csókolta homlokát.

Anyja csak bújt lánya kezét fogva. Öröm csillant könnyes szemeiben.

Szegénykéje nagyon kimerült volt, csak a lánya közelségére vágyódott.

- Anyukám, te most nagyon ki vagy fáradva, érzem! - mondta Jázmin. - Úgy félek mikor tornázunk, féltem a gyenge testedet, hogy eltörik valamid és azt nem élném túl. Én csak óvni, s vigyázni szeretnék rád, ha bajod történne, abba belehalnék.

- Semmi baj, drágám, ne beszélj így kérlek, zokog a szívem ilyenkor! - mondta anyja. Szükségem van rád, kislányom, - s vállára tette fejét.

- Nekem is rád, anya, féltem minden betegségben eltöltött pillanatodat - simogatta arcát. Nem engedlek el soha mellőlem. Együtt megyünk mindenhova, akár a csillagok, elválaszthatatlanok vagyunk. Nagyon szeretlek, édesanyám.

Anyjának potyogtak a könnyei, s nagyon forró volt a lehelete.

- Nyugodj meg édesanyám - kérlelte. - Kihűlt már a teád! - mondta. Kortyonként megitatta édesanyját. Anyja az életénél is jobban szerette lányát, hálás volt minden pillanatért, amiért vele lehet.

Már teljes sötétség borult az égre.

- Édesanyám, pihened kéne, már elgémberedett testednek jól esne a nyújtózás.

- Menjünk, kicsikém, te is elfáradtál - mondta kedvesen.

Lefeküdtek, s átölelték egymást. Évekkel ezelőtt megpróbáltak külön ágyba aludni, de anyja mindig olyan szomorú lett, ha leszállt az éj. Karnyújtásnyira volt tőle lánya ágya, számára távolinak tűnt. Vigasztalón mellébújt, s megnyugodva együtt pihentek pár órát. Csókolta, simogatta megtört arcát, anyjához bújva szorosan. Anyja mesélt, keze pedig lánya arcát simogatta, s közben az öröm átjárta lelkét.

- Anyukám, soha el nem múló szeretettel szeretlek téged. Aludj picit, fáradt lehetsz, mai rohamod sokáig tartott, s azóta nem szenderültél álomba.

- Veled akarok, lenni kislányom, téged vigasztalni, láttam, hogy megijedtél, így nem szabad, drágám.

- Anyukám, ne beszélj róla kérlek, nem tudok nélküled élni, még a gondolata is fáj. Te vagy nekem a mindenem ezen a földön, anyukám.

Könnyeivel küszködött édesanyja, de összeszedte magát, hogy elterelje lánya gondolatát, kinézett az ablakon.

- De szépen táncol a hold a tó tükrén, s a csillagok mind kísérik.

Jázmin már álomba merült, nem hallotta édesanyja utolsó mondatát.

- Aludj csak, édes gyermekem - suttogta anyja, akinek egyetlen bánata volt, hogy lányának nincs senkije rajta kívül.

Jázmin felriadt édesanyja köhögésére, karja közé vette szenvedő anyját, aki levegőért kapkodott.

- Túl vagy rajta, édesanyám, nagyon szeretlek! - csókolta arcát. Fájdalomtól összegörnyedt édesanyját ölébe ültette, s lassan itatta.

- Jázminom, édes kislányom, kérlek, többé ne vigyél kórházba, engem már csak szereteted éltet. - Könyörtelen volt látnom, ahogy ott álltál az ablaknál, kislányom, s hulltak a könnyeid értem.

- Édesanyám, rettenetes volt nélküled, akkor szedtem össze magam, amikor visszakaptalak. Javasolták, hagyjalak benn pár napot. Nem, köszönöm, válaszoltam, hazaviszem az Édesanyámat.

- Úgy fájt, kincsem, mindenem, de csak téged néztelek, kislányom.

- Láttam a hátadon a kemény ágy nyomát, felültettelek, hogy ne törjön tovább.

- Átöleltelek hevesen vert a szíved, arcod sápadtabb volt mint valaha, attól féltem, rosszul leszel.

- Nem tudtam mit tegyek anyukám, óvatosan simogattam fájó hátadat, könnyek szöktek szemedbe, mindjárt megyünk haza, édes kislányom, súgtad fülembe bizakodón.

- Ne félj kincsem, simogatón rám néztél, anyukám.

- Légy erős, kicsikém, itt vagyok veled, mondtad, s vállamra hajtottad fejedet.

- Szívemig hatottak szavaid, anyukám, szólni sem tudtam, csak simogattalak.

- Drága angyalkám akkor már enyhült szívemnek kínzó fájdalma, amikor mellettem voltál.

- Szíved fölé hajtottam fejem, hogy érezd, mennyire szeretlek.

- Csodálatos, hogy újra velem, vagy édesanyám.

- Egyedül veled érzem biztonságban magam, kislányom, - gyengéden lánya arcát csókolta, kezeit alig érezhetően simogatta.

- Kérlek nyugodj meg, drága édesanyám, megszakad érted a szívem.

- Ennyi fájdalmat már nem viselhet el gyenge szíved. Vigasztaljon a tudat, hogy itt vagyunk egymásnak örök szeretetben.

Letörölte patakzó könnyeit. Elérzékenyülve kérte: bújj hozzám, édesanyám, ahogy csak bírsz, s ne gondolj másra. - Érezhetően jobban odasimult a vállához, erőtlen kezét lánya nyaka köré fonta. Már nem sírt, csak megértésre s rengeteg szeretetre volt szüksége.

Fejfájáscsillapítót adott anyjának, nagyon fájt a feje. Egy pohár tejet meg tudott vele itatni, s egy kis darab vajas kenyeret evett hozzá. Szeme csillant, mikor puszik sorozatával kényeztette. Olyan gyenge volt, hogy alig bírta kezét a lánya nyaka köré fonni. Beesett arcát lánya arcára tapasztotta, vágyódtak egymás közelsége után. Ölelte, amíg csak lehetett, de hagyta feküdni is. Anyja sosem szólna, hogy lefeküdne, inkább Jázmin fekteti. Szíve vérzik ugyan, ha leteszi, de tudja, jólesik neki a pihenés. - Nem megyek el mellőled, édesanyám, csak nyújtózz picit, kérlek. - Jázmin simogatja anyja kezét, még el nem bóbiskolt. Anya kedves hangjára ébredt. - Kislányom, kérlek, feküdj le. - Félálmában odabújt és átölelte anyját, elégedetten lánya arcához érinti arcát s elpihen. Megnyugvást ad neki lánya jelenléte, hogy hallhatja, érintheti és beszélgethet vele. Lelke sír, amikor lánya kedvesen és kellő óvatossággal karjaiba veszi. Tudja, nem így kéne lennie, de neki lánya öle a végső menedék.

Szívfacsaró volt a látvány, évekkel ezelőtt még életerős volt édesanya, aki rengeteget dolgozott. Most gyenge, s törékeny kis asszony lett, aki mára már csak lánya szeretetének él.

- Anyukám, tedd a vállamra fejed kérlek, hadd lássalak én is.

Édesanyja hátát simogatta, egyenletes mozgástól talán elszundikál. Nagyon feszes volt anyja háta az állandó görnyedt testtartástól, de nem bírta elviselni, hogy nem tudják egymást ölelni. Állandó fájdalmait karjai közt könnyebben viseli. Azt látni kell, ha az ebéd főzéséből visszamegy hozzá, milyen rajongással van érte anyja. Karjába veszi, simogatja, sokszor így pihennek egész délután. Anyja csak nézi lányát, s kezét fogja erőtlenül. Néha mindketten elkeserednek az élet megpróbáltatásain, könnyek közt vigasztalják egymást.

Hajnal felé már nagyon bágyadtak voltak a szemei édesanyjának, de úgy ragaszkodik lányához, hogy képes lenne fenn maradni.

- Anyukám, kérlek, feküdjünk le, tudom, nagyon zaklatott vagy, de semmi baj nem lesz, ne félj.

Óvatosan lefektette, lánya anyja karjai közé bújt. Jázmin úgy érezte, mintha anyja átölelte volna.

- Megható pillanattal ajándékoztál meg, kislányom, ezt már rég nem éreztem, édes gyermekem.

- Miért nem szóltál, ha ennyire hiányzik, anyukám?

- Szívem mélyén őriztem a legszebb érzést, melyet nekem adtál, amíg ölelhettelek.

- Ne sírj, kérlek, anyukám, ha így könnyebb neked, akkor így alszunk mostantól. Drága anyukám, aludj jól, szép álmokat kívánok.

- Neked is, édes kislányom! - és hosszan csókolta lánya homlokát.

Nyolckor ébredt Jázmin, anyja még aludt.

Három napja le se hunyta szemét drága anyja. Kiment a konyhába, elkészítette a reggelit, máskor anyja ilyenkor már mesélt Jázminnak a gyerekkoráról.

Jázmin három éves kora óta élt egyedül édesanyjával. Amit csak lehetett, megtett neki édesanyja. Hétvégenként hegyet másztak, imádták, amikor felértek a hegycsúcsra, ahol majdnem elérték a fehér fodros bárányfelhőket. Estefelé sátrat vertek az erdei tisztáson, innen lesték a vadakat, ahogy vonulnak le a patakhoz inni.

A másik héten strandoltak, vagy moziba, színházba jártak. Egymásnak éltek, imádták egymást. Jázmin nem tudja másképp elképzelni az életét. Mióta édesanyja beteg, kicsit beszorultak a lakásba, de nem érdekli, mert a legdrágább kincse vele van.

Sokat gondolkodik anyja mozgásállapotán, de most az a fontos, hogy erőre kapjon, s hízzon. Szegénykét csak simogatva tudja masszírozni, s nagyon óvatosan, mert kiáll az összes csontja soványságától. Hallani sem akar rehabilitációs központról, félne, hogy az első megfázásba belehalna, s Jázmin is az elvesztésébe. Csak ő érhet anyjához, ő érzékeli szegénykéje fájdalmait. Szeretve lehet csak hozzá érni, hogy érezze, minden érintés szeretetből fakad. Drága édesanyja még mindig odaadó, minden kis mozdulata öröm lányának.

Anyja mindig jól nézett ki, emlékszik vissza, pirospozsgás arca volt, és nagyon szolid kis teremtés volt.

Este van már, anyja még mindig alszik. Jázmin sírva, gyengéden simogatja anyja arcát és hideg lábát melengeti, melyben rossz a vérkeringés. Már két éve fekszik.

- Mi a baj, angyalom, miért sírsz?

Hirtelen összerezzent anyja hangjától.

- Édesanyám, annyira örülök, hogy felébredtél, végigaludtad a napot. Hiányoztál és nagyon féltettelek, ilyen sokat még nem aludtál, édesanyám.

- Hadd öleljelek, angyalkám, nem hagylak magadra, ígérem! - szemébe könny szökött. Egy kicsit bújj mellém, kérlek, kislányom! - kérte érzékenyen. - Elvett tőlem egy napot az alvás, hogy nem láthattalak.

Jázmin elsimította a haját édesanyja szeméből

- Annyira szép vagy, édesanyám, miközben mellébújt.

Lelkébe újra öröm költözött, hallgatva drága anyát.

Hangjából eltűnt a mély keserűség.

- Fáradt voltam, édes kislányom, szívem s lelkem megértette velem igaz szeretetedet. Szeretném ha az élet, még sok-sok évet adna nekem, hogy veled lehessek.

- Szeretlek - zokogta Jázmin.

- Szoríts magadhoz, kislányom, ahogyan régen tetted, amikor nagyon örültél nekem.

- Minden mozzanatod itt van előttem, drágám, ezért olyan boldog még most is életem.

Jázmin csak ölelte, könnyei gurultak anyja sápadt kedves arcára.

- Meg fogsz gyógyulni, érzem, anyukám.

Édes lányához simult s közben befelé hulltak fájó könnyei.

- Hadd hozzam a vacsorádat, anya. Étlen s szomjan voltál egész nap.

Előbb megitatta, megigazgatta párnáját, majd féltőn visszafektette. Csókokkal árasztotta el anyját, aki még a szeretett puszik ámulatát érezte, míg lánya visszaért.

Karjába vette gyönyörű mosolyában fürdő drága édesanyját.

Jázmin anyja arcát simogatta, s puszilta. Boldogan evett, jól esett neki a meleg húsleves.

Aztán karjaiba vette édesanyját, s gyengéden ölelkeztek, úgy, mintha még soha nem ölelték volna egymást.

Szeretetben, s hitüket megőrizve éltek még nagyon sokáig egymás örömére.

2017. december. 21

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Novella
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 64
Regisztrált: 0
Kereső robot: 25
Összes: 89

Page generated in 0.0777 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz