varjak repülnek az égen
seregestül viszik a hírt
halál uralja már az utakat
pusztít viskót palotát
szobákban uszítja egymásnak
a könnyes szemeket
nevetve táncol
míg mögötte tűzözön
emészt el hitet s könyveket
kívül belül házfalakról csorog le
kábelek magányvilága
nihil terjed s az értelemnek
már nincs értelme
csak hiánya
árnyékba kotródik a fény
s a romok felett már
patkányhorda öleli a kínt
élőből halott lesz
holt eleven
halálmadár…
… de halál teremt életet
s egy üszkös otthagyott magból
virág nyílik majd egyszer ékesen