Hát jöjjön a szél és tomboljon a vihar,
Zúduljon rám minden, mi a lelkemig mar!
Jó erősen rúgj még belém, ahányszor csak akarsz,
Törlődjön ki belőlem mi tiéd volt: kedves arc!
Aztán ez is elmúlik, csend lesz és néma gyász,
Kit minden rossznak elmondtál, rám már nem találsz!
Eltemetlek, megszentellek, emlékek közé vetlek.
Mi szép volt köztünk, őrzöm a két gyermeket.
Lépni fogok. Kezdetben félve, bizonytalanul,
Már nem tudsz olyat tenni mitől ez visszafordul.
Élj boldogan nélkülünk, legyél nagyon vidám,
Remélve kérem: soha, soha ne gondolj rám!