Hát elmentél... s veled a nyár, az álmok,
és meghalt lelkemben a szerelem.
Azóta részeg kábulatban járok
magányosan néptelen helyeken.
Köd és szürke felleg szállott a Földre,
melyen alig világol át a Hold,
szomorúság és enyészet vesz körbe,
melyre a hervadás is ráhajolt.
Az elmúlásban megdermedve állok,
lábam alól a talaj elveszett,
a világ elől elbujdosni vágyom,
fáj az ősz, búbánat ül szívemen.
Elhagyott a szerelem és a párom,
és felhő van, és csend a lelkemen.