Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Emiltől Millnek 2./2.

, 21 olvasás, Friedrich , 0 hozzászólás

Szerelem

2. Menekülj
(Folytatás)

Pár lépés. Tapostam a métereket, majd a végkimerültség elérte labaimban az izmokat, arcommal tompítottam az esést, FÁJT, az orrom vérezni kezdett. Úgy folyt le ajkaimhoz a vörös kín, ahogyan a forró viasz süti meg a bőrt. Élveztem! Éreztem, hogy már nem állíthat meg semmi. Fel, és tovább. Szeltem a pusztát, erővel harcoltam a nyilaló szúrás ellen testemben és magam előtt láttam Lindát. -Lépj! Mill! Ez a te utad!
Szellemem hangja átvette felettem az irányítást, és ott voltam előtte, egy utolsó, csak még egy centi. Kint!

Néma csend… A tüdőm égett, a testem roskadozott, ordított mindenem. Levegő, levegő.. Levegő!! Összeestem a fűben. Átjárt az elmondhatatlan öröm, erőm ugyan semmi, de ordítani tudtam volna, Ott a semleges üresség ajtajában. A minden közepén, a kopár semmi elhagyatott pusztáján. Minden zajtalan volt mégis, hallottam, éreztem, láttam és leírhatatlan vágyaknak adtam át magam. Nem kergettek tovább, tudomást szereztek arról hogy megöltem magam, Mill meghalt. Megöltem magam, hogy újra élhessek. Emil itt született meg. Ahogyan ziháltan kapkodtam a levegőt, lassan kezdett minden megnyugodni, csillagok borították az égboltot, más volt mint otthon. Nem! Itt vagyok otthon, ezek az én csillagjaim, az ezüstös pompa ami befesti ébenkék tetőmet, és megrajzolja előttem a tájat, a hegyek ormótlan világát, fákat vetít a horizontra és békét kínál az őrületnek.

-Nem vagyok őrült!
Torkom szakadtából Fehérváros felé fordulva keltem ki magamból..
-Nem vagyok! Sosem lesztek képessek felfogni! Nem értitek! Elvakít titeket a tudat! Miért akartok megfelelni?!
A túlról semmi válasz nem érkezett. Talán a Gyűrű felfogta a szabad elvűség hangját, a gondolkodást, vagy csak szimplán kidobott szemétnek tekintett, egy szellemnek akinek nincs joga beszélni. A szellemek nem beszélnek.. De a fehér leples alakok talán igen..
Enyhe félelem fogott el.. Kilépett valaki, valaki akit nem üldöztek.

-Kihányt hulladék, becstelen gyermek.

Mikor lepte el a világot korom sötétség? Magamat kérdeztem valahol, a nem is tudom hol. Semmit sem láttam, éreztem hogy vagyok, de mégsem tudtam felfogni mi történhetett. Meleg volt és fájt, megint csak fájt.. Elég volt már ezekből! Nem ezért jöttem. Ám a sötétség nem szállt fel, egyre csak mélyebb volt és zuhantam, egyenesen le. Az alvilág felé. Láttam ahogyan délután a kávém előtt bambulok, azt is miként vágta hozzám Krisztof a kulcsokat. Gyerekként a szemembe lógó hajamat.
És láttam a szánakozó tekinteteket két rugdosás közt, hogyan néznek rám, az osztályombeli szörnyetegek. Hallotam őket.. Mihez kezdessz különc? Hol vannak a szüleid? Nincsenek mi? Csak szüléskísérlet vagy! Menj vissza anyucihoz! Nincs is anyád! Különc…
Majd megint sötétség, és már nem kínoztak a képek. Csak átjárt a megnynugvó csend.

-Mill.. Mill.. Eeemiiiil!

Már megint a szellem, vagy hogy is hívják..

-Tudod mi a legfurcsább benned?

- Hogy minden áldott délután eljövök, a csésze szélét bámulom…..

Ez a beszélgetés már megtörtént..

-Tudod vagy nem?!

Ki is volt az? Hosszú hollófekete haj, hófehér bőr, és elviselhetetlenül idegesítő. Nem jut eszembe.

-Tudod nem igazán értem mi történik.

-Emil! Csak nem gondolod hogy ennyivel megúszod? Ha az unalom nem akasztott a kaszájára, akkor ne az élet vegyen el tőled mindent.

-Ki vagy te?

-Annyira balga vagy hogy az már nekem esik rosszul. Zuhanj egy kicsit tovább..

-Várj! Te látsz engem?

-Különckém! Akármennyire is próbálsz elfelejteni, én ott leszek mindig! A lépéseidben, a napjaidban és a kávédban. Menj Mill! Én majd kísérlek, mert én vagyok a Te utolsó csókod…

Száraz torokkal ébredtem, és köhögtem. Nem tudtam hol vagyok és fájt a tüdőm, szúrást éreztem a melkhasamban, mellettem pedig egy szakállas öreg, ápolatlanul, koszosan és szakadtan. -Ki vagy te? Ám válasz híjján visszafektetett, mikor pihentem pár percet, megitatott, egy nedves rongyot tett a tarkómra majd szúrós szemekkel mért végig ahogyan elvesztem már azokban a gondolatokban amik nem segítettek rajtam.
-Őreg ugye kijutottam?! Vártam válaszát, de nem szólt semmit. Elfordította fejét és bólintott. Örültem, mégis félelem járt át az előttem ismeretlen alak reakciója láttán.
-Tudsz beszélni? Érted amit mondok? Huss.. a csésze ami előb színte az életmentő vizet kínálta számomra, most a fejemen koppant.. -Áuu!! De nem beszélt.. kitátotta a száját és kidugta rajta csonka nyelvét, ami úgy nézet ki mint a kifordított seb. Undorító, ijesztő és fertelmes látvány volt. Viszont így megértette velem miért nom mond egy szót sem.
Odaintett magához. Az össze eszkábált viskója nyikorgott és tele volt fura kinézetű dolgokkal, olajlámpák, ismeretlen szerszámok, még egy motor is megbújt a sarokban.
Mutatni akart valamit. Egy sokkoló volt, nem láttam még de tudtam hogyan néz ki, és mi célt szolgál. Rám mutatott, a melkasomra, ökleivel mutogatott és magyarázatul szolgált a szívdobogást imitáló mozdulat, amit mindeközben láttam. -Ez volt bennem Öreg?? És megint huss.. csak most valami toll szerűséggel. Szerintem lehülyézett. Legalábbis két fejvakargatás között erre gondoltam. Rajzolni kezdett egy ember alakot, egy gyűrűt, meg valami fura eszközt. Halál. Ez ugrott be. A fehér ruhás ember. -Öreg, ki ez? Magára mutatott és rám, majd végighúzta ujját a torkán. Azt hiszem megértettem. A kihullott szemétnek el kell pusztulnia, el kell égnie. Aznap este megállították a keringésemet, vége, a szívem nem dobogott tovább. Aznap este, egy sokkolóval lettem újraélesztve. -Köszönetet szerettem volna mondani, de nem hagyta el szó a számat. Megcsuklott szorított, és a fogaim között csak levegő préselődött ki. Sírtam, ahogyan elhagyták szememet a könycseppek, úgy oldódott fel a szájzár.
-Köszönöm! Hálássan köszönöm!
Megintcsak rajzolt, bár csík szemeimmel alig tudtam kivenni, láttam egy négylevelű lóhere ábráját egy nyillal ami rám mutat. -Szerencsés vagyok? Bolintott büszkén magára gondolva. Én pedig hálásan mosolyogtam el magam.

Alvást intett. -Szükségem lesz rá, köszönöm.
Eztán a valódi újjászületés után egy másik életben, nyugodtan feküdtem le, miközben egy hang kísértett meg belülről. -Várni fogok rád!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Regény
· Írta: Friedrich
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15
Összes: 22

Page generated in 0.0351 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz