Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Ahol a nap mindig korábban kel - 20. befejező rész

, 194 olvasás, Sutyi , 4 hozzászólás

Ezerszín

Ha jól érzed magad rohan az idő, így ez a tíz nap is szinte órákká zsugorodott!
Újra repülőre ültek tehát, s csekély egy óra repülési idő után már a maláj fővárosban landoltak. Míg a gépmadár gyomrában ült, fejében a két szó lüktetett:
K-U-A-LA L-U-M-P-U-R... olyan dallamos és egzotikus a hangzása!
Izgatottan és kíváncsian várta a „megismerkedést”.

Megérkezésükkor az ég elkeserítően és egyhangúan szürke volt, sehol egy kis szakadás, ahol a nap időnként legalább kikukkanthatna.
Jórészt autópályán, taxiban utazva jutottak be a városba, s hatalmas felhőszakadásban volt részük. Az eső, mint valami átláthatatlan függöny ereszkedett eléjük. Ázsiai életük alatt többször megtapasztalhatták a trópusi esőnek azon természetét, hogy hirtelen kerekedett a semmiből, azután úgy esett mintha dézsából öntötték volna, majd mintha elvágták volna megszűnt. A nap tűző sugarai pillanatok alatt felszippantották a vízcseppeket a növényekről és a tócsákat az aszfaltról, s a viharra már csak az elviselhetetlenül magas páratartalom emlékeztetett.

Közel egy óráig tartott az út a szállodájukig a Maja Hotelig, amely a szállodanegyedben, a felhőkarcolók társaságában helyezkedett el a város szimbóluma a híres-nevezetes négyszázötvenkét méter magas Petronas ikertornyok társaságában. A tornyot az amerikai Cesar Pelli tervezte, s a világ legmagasabb ikertornya. Minden egyes szint nyolc ágú csillag alakzatú, amelyet a hagyományos maláj iszlám motívum inspirált. A két tornyot százhetvenkét méter magasságban egy kétszintes acélhíd a Skybridge kötötte össze.

Amikor a szállodafoglalást rábízták Mo Lanra, kis keresgélés után azt mondta, hogy akkor a Majában foglal nekik szállást, rálátással az ikertornyokra. Örökké hálás lesz neki ezért, mert a hatalmas, padlóig érő ablak előtt ülve a hintaszékben, hihetetlenül szép látványt nyújtott a torony nappal, és még sokkal-sokkal szebbet az esti kivilágításkor.
Amikor belépett az óriási, kisebb lakásnyi, szállodai szobájukba, melynek egy része nappali, másik pedig háló volt, percekig csak állt csak szótlanul, könnybe lábadt szemmel.
Eszébe jutott a gyerekkora a kis alföldi faluban, ahol az ötvenes években felnőtt. A kis vert falú vályog ház -nagyszülei háza- az egy szoba, ahol mind a négyen aludtak. Az életük akkoriban, amikor ilyet még csak el sem tudtak képzelni, hiszen a filmekben is csak kolhozt, s háborút láttak.
Másnap volt egy teljes napjuk, hogy megnézzék a várost, amelyben már alig-alig fedezhetők fel a gyarmati kor épületei, kivéve egy két lakóházat, s a szultán fehér kupolás palotáját. Malajzia az egyetlen a térségben, melynek vallása nem buddhista, hanem iszlám, így szultánság van.
Természetesen meglátogatták a nyüzsgő színes bazárt, ahol nagyon olcsón lehetett helyi kézművesek által készített dísztárgyakat vásárolni, s a hely látványosságnak sem utolsó.
Ennek az egy teljes napnak melyet Kuala Lumpurban töltöttek nagyon gyorsan vége lett, s sajnos a toronyba sem jutottak fel, mert mire odaértek a korlátozott számú jegyek elfogytak. Egyébként is csak a két tornyot összekötő hídig lehetett volna felmenni.
Csak az vigasztalta, hogy este a szobájukban, a fotelban ülve még elbúcsúzhatott a kivilágított Petronas fénylő csillagaitól, és utána még órákig ült a szálloda wellness részlegében a bizsergetően pezsgő vízben, s nézte a valódi maláj csillagokat az égen az épület falába vágott nyíláson keresztül...

Amikor Kínába készült tele volt félelemmel, melyet jórészt a barátai oltottak belé.
Féltették a nyomortól, a fertőzésektől, mely a csatornázatlanságtól, s a kosztól ered, sőt még attól is, hogy eltéved és elrabolják. Nem tudta mi vár rá, mert az ország valóban a végletek országa. De telve volt kíváncsisággal mindent bevetett tehát, hogy nyitott maradjon.

Próbálta elfogadni és megszeretni az embereket, akikkel akkor közelebbi kapcsolatba került. Szívébe zárta a kollégákat, akik mindig mellettük álltak, s bármikor segítségükre siettek... és szívébe zárta az országot, Phoenix Islandot a szigetet, ahol éltek

Néha álmodik, hogy újra ott van. Ül a kedvenc padján a tóparton.
A víztükör felett lótuszok ringanak, s a Litchi Park felől virágillatot és gyerekzsivajt hoz a szél.


VÉGE

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 33
Regisztrált: 3
Kereső robot: 15
Összes: 51
Jelenlévők:
 · Friedrich
 · legna
 · Pekka
 · Vox_humana


Page generated in 0.0478 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz