Háborgó tudat lennék álom nélkül,
Egy maréknyi személy saját kezemben.
Esti képek az időből,
néhány percre lehetek a pillanat.
Pár esztendőnyi ember,
bonyolult szerves vegyület.
De kérdésre-kérdéssel válaszolt,
Láttam szemében...
Nekem tudnom kell a választ,
mi voltam apró erdejében.
Szavakat akart érezni a tudat...
Átélni a csend békés nyugalmát,
Érteni a napfényt, hallani a fákat,
Tudni Életről, mit elpusztult lélek
már nem láthat, és már nem is igen érthet..
Mit látsz víznek a tükrében?
A hullám elmosta.
Változik minden nap.. Sziklákból kavics,
Felhőkből eső mely éltet.
Hát élni kell!!
Mielőtt maga lennél egy elpusztult lélek..
Megismertem!
Látom, hallom, érzem és tudom..
A válasz nem létezett,
Csak lehúnytam szemem, én voltam a kérdés,
Melyet önmagam kérdezett.