Még egyszer had fogjak tollat,
Had csalogasson magához a szó!
Te érted talán,
megragadok pár gondolatot,
És újfent hajtok meg, egy-egy füzetlapot.
Érzem magamban az űrt... Üres...
Mégis feltölt képekkel pár pillanat.
Magának az időnek nincs hatalma felettem,
Lelkemben meglátva, már majd elfeledtem,
Démonok ezre, én ezerből pedig Egy...
Egy vagyok.
Fakó szárnyakkal megtépve,
De hozzád, én mint Ők!
Olyan lehetek, mint fent Angyalok.
Éltetsz!
Mosolyt kaphatok, és rancok gyűlnek orcámon.
Mint megannyi lap száza forgott át kezem alatt,
Most a pillanatot forgatom mely kettőnké lehet.
De nem, Nem kaphatok belőle eleget.